Hajdu Szabolcs rendezte klippel és a Grammy díjas Steve Dub által producerelt dallal jelentkezik a Freakin’ Disco. A Face Yourself a jövőre megjelenő TOTEM lemezt vezeti fel, amiről legközelebb december 10-én hallhatóak dalok a Trafóban, a Freakin’ Disco évzáró koncertjén.

A legutóbbi, 2020-as EP óta csak filmzenét hallhattak a rajongók, de a Face Yourself kislemezre megérte várni. Nem csak egy klipet és az ehhez készült radio edit verziót kaptuk meg, de az eredeti dal és a cseh HRTL producer remixe is megtalálható az EP-n.

A SongLab-re küldtük be ennek a számnak a demóját, ahol négy híres producer választott ki 1-2 dalt, amiben szívesen közreműködne. Steve Dub a mi dalunkat választotta. Így kezdődött el vele a közös munka. Először még a stúdiózás előtt tett javaslatokat, amitől jobban kirajzolódott a zenében az élő zenekari hangzás. Aztán amikor már sokkal jobban összeállt a szám a mi oldalunkról, elküldtük neki, hogy dolgozza meg. Bíztattuk, hogy nyugodtan nyúljon bele kreatívan. Sokáig dolgozott ő is rajta, volt ideje érni a számnak. A végén közösen csiszolgattuk, simítgattuk, mire a végleges állapotát elnyerte ez a zene. A szerkezeten és a hangzáson dobott igazán nagyot az ő munkája.  -meséli Keresztes Gábor, hogy indult a zenekar együttműködése Steve Dubbal.

Steve Dub nevét nem biztos, hogy mindenki ismeri, de ha a The Chemical Brothers, Moby, The Prodigy nevét vagy az öt Grammy-díját említjük, akkor egyértelművé válik, hogy mekkora mérföldkő egy magyar zenekarnak egy ilyen kaliberű szakemberrel együtt dolgozni.

Steve Dub mellett Hajdu Szabolcs filmrendező is együttműködött a zenekarral, ő forgatta a dalhoz készült videoklipet.
A zenekar dobosa, Szabó Sipos Ágoston mesélt az összefonódás eredetéről:
„Hajdu Szabival először egy színházi előadás kapcsán találkoztunk (Pass Andrea: Eltűnő Ingerek). Aztán mi csináltuk a Békeidő című filmjének a zenéjét és ott merült fel, hogy készítene nekünk klipet. Ez most végre összejött. Az ötlet, a koncepció mind Szabié, rábíztuk magunkat az ő kreativitására és ahol tudtuk, segítettük a munkáját. Nagyon hálásak vagyunk neki és annak a rengeteg embernek, aki ezen az anyagon dolgozott.”

„Én nagyon szeretem a zenéjüket, mindig vonzódtam az ilyen típusú kísérletezéshez, ami azon a határon mozog, hogy nagyobb közönséghez szól, de folyamatosan tartja a kísérleti formát. A klipben is próbáltam ezt megtalálni.” – ezt már a Karlovy Variban is díjat nyerő rendező teszi hozzá, aki a klip koncepciójáról is beszélt.

„A mozgás, mint fogalom van végigvezetve, mozgáskísérleteket vetítünk, olyanokat, mint Eadweard Muybridge első mozgóképei. Ezt a kísérletet társítottuk össze a modern technológiával.

A zene elég erőteljes, főleg a repetitív jellege határozza meg azt, hogy valamiféle repetitív folyamat, mozgás képezhető le képileg ebből. Az én agyamban ez jelent meg. Azt találtuk ki, hogy ezt a mesterséges világot, ahogy folyamatosan körbevesz minket a képernyő a természeti világgal társítanánk. A Freakin’ Disco a gépiesített zenéből visszafelé dolgozik, mert élőben játsszák el azt. Ez a kettősség képileg így találkozik, a természetes dolgokkal így tudtam összekapcsolni a technológiát.”

2022. december 10-én a zenekar – 2019. után - ismét a Trafóban zárja az évet. Az akkori teltházas koncerthez hasonlóan most is különleges vizuállal egészül ki zenéjük, Varga Vince és Bredán Máté egészen nagyszabású látványvilággal készülnek.

A közönség itt már beleshet a készülő TOTEM dalaiba és persze a most megjelent Face Yourself is egész biztosan hallható lesz.