A Warner Bros. nagyon elmélyült a DC világában, és jelenleg is számos projekten dolgoznak – így nehéz megmondani, hogy a stúdió pontosan milyen irányban gondolkodik, és mire fogja a következő években fektetni a hangsúlyt, hogy versenyben tudjon a maradni a jelenleg is elképesztő összegeket kaszáló Marvel-filmekkel szemben.
Az egyik készülő produkció a Batgirl, amelyről még vajmi keveset tudni, hiszen nincs még meg a kész forgatókönyv – de az már körvonalazódik, hogy az eddigi DC-filmekkel ellentétben egy karakterre fókuszál majd, vagyis Barbara Gordon és Batgirl alakjára. A produkciót eredetileg Joss Whedonra bízták volna, ám ő kiszállt, így úgy tűnt, hogy a stúdió tol egy kicsit a projekten, ám most felkérték Christina Hodsont, hogy írja meg a forgatókönyvet.
Ő dolgozik a Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása)en is, amiben viszont biztos, hogy Batgirl alakja nem tűnik fel, a rajongók legnagyobb bánatára – de talán egy saját film ki tudja őket engesztelni.
Hogy ki formálná meg Batgirlt, arról úgy tűnik, hogy a stúdiónak konkrét elképzelése van. Egy, már több DC-s pletykát megszellőztető Twitter-felhasználó adott némi tippet (bár nem minden információja bizonyult igaznak): szerinte a stúdió vagy Kristen Stewartot, vagy egy hozzá karakterben nagyon hasonló színésznőt tud elképzelni a szerepre.
Hogy ez valóban így lesz-e, illetve hogy egyáltalán hogy áll a produkció, ki lesz a rendező és mikor akarják tető alá hozni a dolgot, azt még csak a stúdió tudja – ám Hodson bevonása és a körvonalazódó elképzelések arra engednek következtetni, hogy Batgirl tényleg megkapja majd a maga helyét és idejét a filmvásznon.