Lars von Triert Parkinson-kórral diagnosztizálták

Lars von Trier rendezőnél Parkinson-kórt diagnosztizáltak, közölte a nyilvánossággal a produkciós cége, a Zentropa.

“Lars jó erőben van, kezelik a tüneteit hogy befejezhesse a Riget Exodust” - olvasható a közleményben, amelyből az is kiderül, hogy a rendező folytatja a Birodalom harmadik évadának munkálatait, mindazonáltal az év végéig kevesebb interjút kíván majd adni.

Lars von Trier napjaink egyik legellentmondásosabb rendezője, akinek filmes alkotásai gyakorta felháborodást keltenek. Legutóbbi rendezése, A ház, amit Jack épített 2018-ban jelent meg. A rendezőt mindemellett eddigi pályafutása során több rangos elismerésre is jelölték, többek között Oscar- és Golden Globe-díjra is a Táncos a sötétben című filmjéért, amely egyúttal elnyerte a cannes-i filmfesztivál Arany Pálma-díját.

A rendezőt végül 2011-ben kitiltották a fesztiválról Adolf Hitlerrel “szimpatizáló megjegyzései miatt”.