Letartóztattak egy embert, mert ellopta a legjobb színésznő Oscar-díját

Lehet, hogy Frances McDormand ragyogó teljesítményével és beszédjével ellopta a show-t a többiektől a 2018-as Oscar-gálán, valaki viszont az ő Oscar-díját lopta el.

A színésznő a szokásos, éves Governors Ball-ra tartott férjével a díjátadó után, és nem sokkal később észrevette, hogy hiányzik a kicsi, aranyozott szobor – amibe amúgy belegravírozzák a nyertesek nevét, így nem nehéz beazonosítani.

Szerencsére – és a gyorsan intézkedő biztonságiaknak köszönhetően a szobor hamar megkerült, amit a színésznő férje, Joel Coen, a szobor és egy dupla sajtburger társaságában meg is ünnepelt – nyilatkozta a MyCormand szóvivője a People-nek.

Cara Buckley, a New Work Times riportere szerint a színésznő azt mondta az intézkedő rendőröknek, hogy engedjék el az elkövetőt.

A színésznő idén minden rangosabb díjat bezsebelt alakításáért a Három óriásplakát Ebbing határában című filmben, köztük a Golden Globe-ot és a BAFTA-t is, és nagy erejű beszédet mondott a díj átvételekor. Jimmy Kimmel műsorvezető azzal poénkodott beszéde után, hogy reméli, a színésznő Emmy-t nyer majd a beszédért, annyira hihetetlen volt.