Olyan film érkezett meg a Disney+ kínálatába, amilyen nem minden nap születik. Már a cím is piszok összetett és sokatmondó, sőt, még azt sem nehéz belőle kitalálni, hogy milyen műfajra számítson az ember. Mert már a címet sem könnyű komolyan venni. De van még egy csavar: a ZOMBIK 4: Vámpírok hajnala egy musical!
A csavaros és fura címadás egy fura filmet takar, de persze ettől még lehet jó, sőt. Egy komédia, amelyben zombik és vámpírok is vannak, akik ráadásul még táncolnak és énekelnek is… nehezen elképzelhető, hogy ez ne legyen a maga fura módján vicces. A sztori szerint Zed és Addison elsőéves főiskolai tanulmányaik után nyári kirándulásra indulnak, és csakhamar Sunnyside és Shadyside rejtett, viszálykodó birodalmába botlanak. Izgalmas kalandok közepette találkoznak két rivális szörnycsoporttal, ami váratlan és lebilincselő összecsapásba sodorja őket a világok között.
A két város neve ismerősen csenghet, hiszen a Netflixen pár éve fut egy tini-horror franchise, amely épp e két városban játszódik. De ez ne tévesszen meg senkit, ennek a filmnek semmi köze azokhoz, épp csak a városok nevei egyeznek meg… De aki látta e film előző epizódjait, a Zombikat, a Zombik 2-t vagy a Zombik 3-at, ezen aligha lepődhet meg.
A franchise teljes egészét Paul Hoen rendező, David Light és Joseph Raso forgatókönyvírók hozták tető alá, a negyedik részt is nekik köszönhetjük. A főszereplők is változatlanok: Milo Manheim, Meg Donnelly és Chandler Kinney mellett láthatjuk még Kylee Russellt, Freya Skye-t, Malachi Bartont és Julian Lernert is.
A franchise előző három epizódját elég jól fogadták a, némelyik epizódra a kritikusok is áldásukat adták. Hogy ez mennyire lesz igaz a most megjelenő negyedik részre, az még kérdés. Ha szeretnéd kideríteni, és még élő Disney+-előfizetésed is van, akkor elég a platform logójára kattintanod és indul is a lejátszás. További hasonló filmajánlókért pedig görgess lejjebb!

Zed és Addison elsőéves főiskolai tanulmányaik után nyári kirándulásra indulnak, és csakhamar Sunnyside és Shadyside rejtett, viszálykodó birodalmába botlanak. Izgalmas... több»
Szereplők: Meg Donnelly, Chandler Kinney, Milo Manheim, Julian Lerner, Lisa Chappell