Marvel hős lesz John Krasinski? A színész tisztázta a dolgot

John Krasinski elég elfoglalt fickó, hiszen nem csak színészi karrierjét egyengeti immár évtizedek óta, de emellett forgatókönyvíróként és rendezőként is igen tevékeny. Jelenleg legújabb filmje, a Hang nélkül 2 reklámozásával van elfoglalva, az egyik ilyen eseményen neki is szegezték a kérdést: vállalna-e egy Marvel moziverzumos szuperhős-szerepet?

Krasinski erre szinte azonnal rávágta, hogy imádná. Ez nem az első alkalom, hogy szóba kerül a neve a Marvel-hősök kapcsán, a színész pedig már korábban is többször hangoztatta, mennyire imádja a franchise-t. Érdekesség, hogy annak idején ő is jó eséllyel indult Amerika kapitány szerepére, amit ugyebár végül Chris Evans kapott meg. John Krasinski többször is tett megjegyzést a közösségi médiában azzal viccelődve, hogy Evans ellopta előle a szerepet, de mindig hozzá tette azt is, hogy Evansnél jobb színészt keresve sem találhattak volna rá.

Szóval Krasinski nem lett Amerika kapitány, de akkor melyik szuperhős szerepét kaphatja meg a jövőben – feltéve, hogy el is vállalja. A legnagyobb esély Reed Richards, vagyis Mr. Fantastic karakterére, a Fantasztikus Négyes vezetőjére van. A Marvel univerzum egyik legnépszerűbb szuperhős-csapatáról van szó, amely azonban az évek során sosem kapott még igazán jó mozi-adaptációt. A legutóbbi, 2015-ös próbálkozás egyenesen rém gyenge lett.

További érdekesség, hogy John Krasinski felesége, Emily Blunt is közel került a Marvel moziverzumhoz korábban: neki Fekete özvegy szerepét ajánlották fel, amit azonban egy másik stúdióval való szerződése miatt nem fogadhatott el. Most viszont könnyen lehet, hogy férje oldalán csatlakozik majd a szuperhősök népes táborához: ő lehet majd Sue Storm.