Idén tavasszal debütált a Daisy Edgar-Jones, és Sebastian Stan főszereplésével készült Fresh, amely már a Disney+-on is elérhető.

A történet szerint Noa teljesen kiábrándult a társkereső alkalmazásokból. A nő így némi habozás után megadja a telefonszámát Steve-nek, akivel egy bolti bevásárlás során találkozik. Az első randi tökéletesen sikerül, így a nő abba is beleegyezik, hogy egy romantikus hétvégét töltsenek együtt, azonban az elkövetkező napokban Noa azzal kénytelen szembesülni, hogy Steve-nek csillapíthatatlan étvágya van az emberi húsra.

A SZEREPOSZTÁSRÓL

A Normal People című nagysikerű sorozatban feltűnt Daisy Edgar-Jones hozza film egyik főszerepét, Steve bőrébe pedig a Marvel sztárja, Sebastian Stan bújt. Kétségtelen, hogy az ő “párosuk” remekül működik a történetben, Jonica T. Gibbs pedig mint a megmentésre érkező barátnő karakterében bukkan fel.

ÉRDEMES MEGNÉZNI?

A Fresh 79 százalékos értékelést kapott a Mafabon 80 szavazat alapján. Mimi Cave első nagyjátékfilmes rendezésével máris bizonyította, hogy erre a műfajra már alaposan ráférért a “frissítés”, amit ez a film meg is tesz.

73 Fresh  (2022)

horror | thriller | vígjáték

A mai világ rengeteg borzalmat rejt magában, Noa pedig a randizáson keresztül éli mindezt meg, amikor rájön, hogy új barátja nem az, akinek korábban gondolta.