Meglehetősen fülledt és egyben sötét hangulatú sorozattal jelentkezik a Disney+, megérkezett ugyanis az Isten hozott a Chippendalesben, amely a sztriptíztáncosok kulisszák mögötti világát tárja elénk.

Kumail Nanjianit valószínűleg sokaknak nem kell bemutatni, hiszen a színész legutóbb az Örökkévalókban csatlakozott az MCU-hoz, korábban pedig olyan produkcióban vállalt szerepet, mint a Rögtönzött szerelem, a Dolittle és a Szilícium-völgy.

EZ NEM EGY “FEEL GOOD” SOROZAT

Elsőre egy igazán laza sorozatnak tűnik a produkcióval, tele izmos és szexi férfiakkal, ez azonban valójában egy hamisítatlan krimi. A történet szerint Somen Steve Banerjee a hetvenes években érkezett az Egyesült Államokba, hogy meggazdagodjon. Rövidesen támadt is egy ötlete. Megvásárolt egy régi szórakozóhelyet, amelynek helyén egy férfi sztriptízbárt nyitott, a helyből pedig folyamatosan egy teljes franchise épült ki szerte a világban.

Banerjee világa viszont rövidesen a korrupció és a sötét ügyletek melegágya lett, amely a laikus szem számára ügyesen rejtőzik el, ez világ viszont most feltárul a néző előtt.

EGY ÚJ KÖNYVADAPTÁCIÓ

A sorozat nem mellékesen K. Scot Macdonald és Patrick MontesDeOca 2014-ben megjelent Deadly Dance: The Chippendales Murders című tényregényén alapul, amely annak idején nagyon rövid időn belül hatalmas sikert aratott. 

Az Isten hozott a Chippendalesben tehát már elérhető a Disney+ műsorkínálatában, a további szerepekben pedig Juliette Lewis, Dan Stevens, Nicola Peltz, Andrew Rannells, Donna Pescow és Annaleigh Ashford láthatók.

dráma | életrajzi

Somen "Steve" Banerjee, egy indiai-amerikai vállalkozó eredettörténete, aki elindította a Chippendales nevű sztriptíztáncos társulatot. több»