Ha Ian McKellenre gondolunk, akkor sokféle szerep és film eszünkbe juthat, de valószínűleg thrillerre kevesen gondolnának. Pedig éppen attól ilyen nagyszerű színész, hogy tényleg bármilyen szerepet képes eljátszani. Ezt bizonyította a 2023-as The Criticben is, amely mostantól a SkyShowtime kínálatában is megnézhető.
A film 1934-ben játszódik, amikor még az olyan újságoknak, mint a The Daily Chronicle kimagaslóan befolyásos szerepet játszottak a színészek megítélésében. Éppen ezért egy-egy darabot vagy alakítást érő becsmérlő vagy magasztaló kritika képes volt bárkit a mélybe taszítani vagy a csillagok közé emelni. Jimmy Erskine volt ennek az újságnak a kritikusa, aki híres volt igen szigorú kritikáiról. Amikor az újság irányítását apja halála után David Brooke veszi át, a két férfi nem igazán találja meg a közös hangot. Brooke az első adandó alkalommal lapátra is teszi Erskine-t, aki azonban könyörtelen bosszút forral. Megkeresi a feltörekvő színésznőt, Nina Landet, hogy csábítsa el Brooke-ot, hogy a kompromitáló információkkal zsarolni tudja. Csakhogy az események nem várt fordulatot vesznek.
A film alapjául Anthony Quinn 2015-ös regénye szolgált. Ez alapján írta meg a forgatókönyvet Patrick Marber, míg a rendezői széket Anand Tucker foglalta el. A fontosabb szerepekben Ian McKellen mellett Gemma Arterton, Mark Strong, Romola Garai¸Ben Barnes és Alfie Enoch láthatók.
A film eléggé megosztotta a kritikusokat, a Rotten Tomatoes oldalán 51 százalékuknak tetszett. A rajongók is csak egy picit voltak befogadóbbak, 66 százalékuk szavazott neki bizalmat. A Mafab olvasói is osztják a véleményüket, nálunk 64 százalékon áll a tetszési indexe.
Ha kíváncsi vagy erre a nyomasztó thrillerre, és még élő SkyShowtime-előfizetésed is van, akkor elég a platform logójára kattintanod, és már ott is vagy a szolgáltató oldalán. További hasonló filmajánlókért pedig görgess lejjebb!

64 The Critic (2024)
SkyShowtime (2025.09.13.)
A becsvágy, a zsarolás és a vágy története, amelynek sötét szívében egy káprázatos antihős áll. Egy fausti paktumba csomagolt krimi, amely egyre szorosabbra és szorosabbra... több»
Szereplők: Ian McKellen, Gemma Arterton, Mark Strong, Ben Barnes, Lesley Manville