Bár valóban megosztotta a kritikusokat és a közönséget egyaránt az idén márciusban bemutatott élőszereplős Hófehérke, mától a Disney+-on új esélyt kaphat, így ha lemaradtál volna róla a mozikban, már otthonról is bepótolhatod.
Mitagadás, Marc Webb rendezése a kasszáknál sem teljesített kiemelkedően, a megközelítőleg 270 millió dolláros költségvetéssel szemben "csupán" 205 millió dollárt keresett világszerte, az pedig már tényleg csak hab a tortán, hogy a Rotten Tomatoes portálon a kritikusok 40 százalékra értékelték. Persze ezt a képet javítja, hogy a nézők ugyanitt 71 százalékot adtak rá, de ugyanez az érték az IMDb portálon már csak 1,8 pontot ér el, illetve a hazai közönség is 23 százalékra értékelte a filmet a Mafabon.
Nehéz lenne itt most röviden összefoglalni, mi okozhatta pontosan a Hófehérke sikertelenségét, a címszerepet alakító Rachel Zegler korábbi nyilatkozatai komoly visszatetszést váltottak ki, illetve már az előzetes sem győzte meg kifejezetten a nézőket, erről bővebben ITT és ITT olvashattok.
A film persze erős szereposztást kapott, Zegler mellett Gal Gadot alakítja a gonosz királynőt, további szerepekben pedig Edgar Wright, Sandy Powell, Tituss Burgess, Martin Klebba, Marc Webb és Jeremy Swift láthatók.
A Hófehérke mától tehát elérhető a Disney+-on, ne feledjétek, hogy a film adatlapján található streamingszolgáltató ikonjára kattintva közvetlenül is elindíthatjátok a lejátszást, amennyiben rendelkeztek előfizetéssel.
Kedvcsinálóként nézzétek meg az előzetest, további friss hírekért pedig görgessetek lejjebb!
Te már láttad a filmet? Írd meg nekünk a véleményed ITT, és segíts a döntésben a közösség azon tagjainak, akik még nem döntötték el, hogy megnézzék-e.
