Meghalt Tarr BélaA kép forrása: Anna Černická / FAMU

70 éves korában elhunyt Tarr Béla filmrendező.

Halálának hírét Bojár Iván András közölte a nyilvánossággal a Facebookon. "Tarr Béla mesélt. Legyen könnyű az útja. Köszönjük, hogy volt nekünk" - olvasható a bejegyzésben.

Tarr Béla nemzetközi szinten elismert rendező volt, aki olyan kiemelkedő filmes alkotásokat hagyott maga mögött, mint a Panelkapcsolat, a Kárhozat, a Sátántangó és A torinói ló.

Pécsen született színházi családba, édesapja díszlettervezőként, édesanyja pedig súgóként dolgozott. Már tizenévesen készített amatőr filmeket, később jelentkezését az ELTE filozófia szakára elutasították.

Segédmunkásként dolgozott, később viszont kész ötlettel jelentkezett Bódy Gábor nagyjátékfilmes felhívására a Balázs Béla Stúdiónál, itt valósult meg a Családi tűzfészek  című projektje, amellyel megosztott nagydíjat nyert a mannheimi filmfesztiválon.

1985-ben kereste fel személyesen a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót azzal, hogy szeretné megfilmesíteni a könyvét, ebből az együttműködésből született meg a már említett Kárhozat és a Sátántangó.

A torinói ló után visszavonult a filmezéstől. 1982-ben Balázs Béla-díjat, 2003-ban Kossuth-díjjal ismerték el a munkásságát. Nyugodjon békében!

Forrás: 24.hu