61 Xtrém  (2021)

Igazi családi dráma volt a sláger a mögöttünk hagyott hétvégén a Netflixen. Persze ez a megfogalmazás egy picit csalóka, ugyanis egy vérbeli akció-thrillerről van szó, ami a jelek szerint nem csak azért vonzotta a nézőket a legnagyobb streaming szolgáltatónál, mert újdonság, hanem azért is, mert jó.

Az Xtrém története a jó öreg bosszúról szól, és a főhőse sem lehetne ennél klisésebb. A sztori ugyanis egy visszavonult bérgyilkosról szól, akit a sors visszarángat a gyilkolás világába. Bosszúhadjáratra indul, hogy kézre kerítse a felelőst a fia és az apja haláláért. A felelős pedig nem más, mint a saját mostohafivére.

Az Xtrém nem az első spanyol film, ami tarol a Netflixen, hiszen néhány hónappal ezelőtt a Fagypont alatt is hasonlóan jól szerepelt egy ideig. De nem mehetünk el szó nélkül A nagy pénzrablás mellett sem, hiszen a sorozatok között immár negyedik éve folyamatosan ott van a legnézettebb tízben.

És úgy tűnik, hogy az Xtrém tényleg nem csak azért volt a második legnézettebb film itthon a hétvégén, mert újdonság, hanem azért is, mert a nézők alapvetően jó véleménnyel vannak róla. A Rotten Tomatoes oldalán a nézői vélemények jelenleg 62 százalékban pozitívak, ami arrafelé már jónak számít. Itt pedig, a Mafabon még sokkal jobb eredményt produkált eddig: jelenleg 80 százalékos tetszési indexet tud felmutatni.