Nagyszabású magyar sci-fi készült, itt a Műanyag égbolt előzetese

Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta rendezésében készült nagyszabású sci-fi Műanyag égbolt címmel, melyhez megérkezett az első előzetes.

Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta első mozifilmje egy sci-fi animáció, mely egy olyan jövőben játszódik, ahol a Föld növény- és állatvilágának teljes pusztulása után a tudósok egy hihetetlenül tápláló, ám emberi húsból táplálkozó növényt kísérleteznek ki. 

A Műanyag égbolt című filmterv az Inkubátor Program nyerteseként kapott először támogatást 2016-ban, a fejlesztését jelentős külföldi érdeklődés is övezte és kiderült, hogy a film színvonalas megvalósítása túllépi az Inkubátor Program kereteit. A koprodukcióban készülő alkotás a Szlovák Audiovizuális Alap gyártási támogatását is elnyerte, a Nemzeti Filmintézet 216 millió forinttal támogatta a gyártást.

Az animációs film főszereplői Keresztes Tamás és Szamosi Zsófia, akik a többi színésszel együtt nem csupán hangjukat adják a filmhez, hanem egy speciális animációs technika használatával maguk is megjelennek majd a mozivásznon. A rotoszkóp technika segítségével a leforgatott jelenetek alapján az animátorok kockáról-kockára rajzolják át a film szereplőit, így a színészek legapróbb rezzenése is a vászonra kerül. 

Az előzetest idelent nézheted meg.

animáció

Izgalmas sci-fi animációval indítja mozifilmes karrierjét Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta. Történetük a jövőbe repít, amikor a kutatók a flóra és fauna visszafordíthatatlan... több»