Pamela Anderson félelmetes részleteket tár fel magánéletével kapcsolatban. A napokban jelenik meg a színésznő memoárja, illetve a Netflixen érkezik a Pamela közelről című életrajzi dokumentumfilm.
Anderson többek között arról is beszélt, hogy megpróbálta megölni bébiszitterét, amiért az gyerekkorában több éven keresztül molesztálta őt. “Három vagy négy évig tartó bántalmazás volt” - jegyezte meg a színésznő.
“Mindig azt mondta, hogy ne mondjam el a szüleimnek. Próbáltam megvédeni tőle a bátyámat. Megpróbáltam megölni - megpróbáltam szíven szúrni egy cukorkatollal” - mondta Anderson.
“Azt mondtam neki, hogy azt akarom, hogy meghaljon, és másnap autóbalesetben meghalt. Azt hittem, hogy a mágikus elmémmel megöltem őt, és nem mondhattam el senkinek” - mesélte a színésznő, majd azt is elmondta, hogy hosszú éveken keresztül csakugyan azt hitte, hogy ő tehet az illető haláláról, akinek nem fedte fel a személyazonosságát a nyilvánosság elől.
A rövidesen megjelenő memoárban Pamela Anderson arról is ír, hogy 12 éves korában nemi erőszak áldozata volt. “Én és egy barátom elmentünk egy barátom lakására, ő pedig felment az emeletre a sráccal, akibe bele volt zúgva. Én pedig elkezdtem backgammonozni a földszinten a barátjával, amíg vártam rá. Egy darabig játszottunk, amíg azt nem mondta, hogy úgy nézek ki, mint akinek masszázsra van szüksége. Ő 25 éves volt, én 12. Megerőszakolt. Úgy éreztem, hogy az én hibám volt” - írja Anderson.
A Pamela közelről január végén érkezik a Netflixen.

75 Pamela közelről (2023)
A popkultúra ikonjának, Pamela Andersonnak az életét követhetjük nyomon, soha nem látott archív felvételek és személyes naplók segítségével. több»