Pont az a dal - Júliusban érkezik a mozikba Dakota Johnson új filmje

Különösen tetszett, hogy a történet két nőről szól, akik közül az egyik, Maggie be akar törni egy olyan iparágba, ahol a nőket nem veszik igazán komolyan, a másik pedig Grace Davies, a pop-szupersztár, aki nehezen tud érvényesülni egy olyan szakmában, ahol a negyven feletti nőket már szinte páriának tekintik. Ez gyönyörű történetnek tűnt számomra, amit szerintem így még senki nem mesélt el. Imádtam, hogy a Pont az a dalban és előző filmemben, a Talk Show-ban (Late Night – Emma Thompson műsorvezető karaktere sejteni kezdi, hogy hamarosan kirúgják, mert túlkorosnak minősül – a ford.), a társadalmi közeg és az iparág azt sugallja a hősnőknek, hogy vegyenek vissza az arcukból, és örüljenek annak, amit addig kaptak. Filmünkben mindkét nő hatalmas kockázatokat vállal, és végül fényesen learatják érte a maguk babérjait. Szeretem az olyan filmeket, amelyek a kockázatviselő nők dicséretét zengik, akik olyan kegyetlen terepeken aratnak sikereket, ahol korábban csak a férfiakat díjazták.

Régen láttunk olyan filmeket, amelyekben nők mindent egy lapra tesznek fel a siker érdekében. Ilyen volt korábban A híradó sztárjai (Broadcast News) és a Dolgozó lány (Working Girl), amelyek rendkívül jól dolgozták fel a témát, de ide tartozik Az ördög Pradát visel is (The Devil Wears Prada). Mindeközben készültek olyan zenés filmek, amelyek a férfiak szempontjából közelítették meg a témát, kevés volt a női szemléletű alkotás, különösen, ami a színesbőrű nőket illeti. És ha születnek is ilyen alkotások, azok ritkán vígjátékok. Azért imádom ezt a filmet, mert nagy buli a zeneiparban dolgozni és nagy buli művésznek lenni – és azt szeretném, ha a film arra inspirálná a fiatal nőket, hogy ne tegyenek le álmaikról és vegyenek részt kreatív folyamatokban. Sok film sugallja a fiatal nőknek, hogy váljanak sztárokká és fogadják rajongóik hódolatát – de kevés film helyez hangsúlyt a kreatív folyamatokra, hogy legyenek értékes alkotásokat létrehozó producerek is amellett, hogy a színpadon tündökölnek. Csak három nő (Janet Jackson, Mariah Carey és Linda Perry) kapott jelölést a Grammy története során legjobb producer kategóriában. Szerencsére ma már egyre több fiatal női producer tör a csúcsra, és remélem, filmünk róluk is szól.

A film szereplői nem csupán tehetséges színészek, hanem nagy zenerajongók is, és ez reményeim szerint azonnal átjön a nézők számára. Tracee Ellis Ross kiváló drámai színésznő és komika, nagyszerű énekesnői képességeit azonban most villantja fel először a mozivásznon. A hangja egyszerűen elképesztő. Hatalmas örömmel adja elő dalait, ami annak is köszönhető, hogy a legjobb szerzők jegyzik a számokat, mint Corinne Bailey Rae és Sarah Aarons, továbbá a legendás Rodney Jerkins zenei producer, így Tracee szívét-lelkét beleadhatta a stúdióban.

Dakota Johnson Ice Cube játssza Grace asszisztensét, Maggie-t, izgalmas elegyet alkot benne az önbizalom, a bölcs belátás és a bizonytalanság érzése. Ambíciózus és merész fiatal nő, de komoly hibákat is elkövet – ám ettől csak még inkább drukkolunk neki. Nagyon inspiráló volt, hogy olyan fiatal nőt mutathattunk be, aki a hétköznapokban teszi a dolgát és közben fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy megvalósíthassa álmait. Kicsit kívülálló a zeneipar csodálatos világában, és mi az ő kíváncsi szemein keresztül pillanthatunk be a kulisszák mögé. Dakota olyan Maggie-t formál meg, aki két lábon jár a földön, miközben természetes báj árad belőle, ezért azonnal szívünkbe zárjuk őt.

Flora forgatókönyve színes karakterek garmadáját vonultatja fel, akik benépesítik a hősnők körüli zeneipar világát. Menet közben is alakultak a dolgok. Jack, Grace menedzsere eredetileg korrekt üzletember lett volna, aki azt mondja ügyfelének, hogy húzza be a kéziféket, ne sokat ugráljon, a biztonsági játszma a leginkább kifizetődő a piacon az ő korában.

Ice Cube mint Jack azonban felülírta a korábbi elképzeléseket, hiszen ő civilben is a zeneipar hatalmas varázslója, a műfajban az egyik legfontosabb tényező Los Angelesben és vonzáskörzetében. Cube azonban nem csupán az egyik legjelentősebb amerikai rapper, de zseniális komikus is, aki minden dialógusból pillanatok alatt önálló műsorszámot képes összeállítani. Ice Cube, Tracee Ellis Ross és June Diane Raphael, aki Grace társát, Gailt alakítja, annyira beleélték magukat a szerepükbe, hogy önfeledten improvizáltak, és ezzel tökéletesen átélhetővé tettek minden jelenetet. Soha nem gondoltam volna, hogy Ice Cube ilyen zseniálisan képes improvizálni. Minden jelenet, amiben szerepelt, valósággal lángra kapott, amint beindultak a kamerák. Mindig nagyon felkészülten jelent meg a felvételein, pontosan tudta az eredeti szövegét, de menet közben teljesen beindult, és utána nem volt megállás. Amit ő tett hozzá a filmhez, azt nem tudtuk volna beleírni a forgatókönyvbe. June Diane Raphael a következő olyan komikus, akire mindig lehet számítani. Most eszméletlenül jól játssza Gailt, akinek aboszolúte semmi célja nincs az életben.

A film története

El sem lehet képzelni nagyobb szupersztárt, mint Grace Davis (Tracee Ellis Ross), aki tehetsége révén számtalan díjat nyert és rajongók nemzedékeit kápráztatta el. Grace dívához illő igényeit az asszisztense, Maggie (Dakota Johnson) elégíti ki, aki fel és alá rohangál emiatt Los Angelesben, de közben nem tesz le arról az álmáról, hogy producer lesz a férfiak által uralt zeneipar embertelen világában.

Maggie titokban Grace válogatásalbumát készíti elő otthonában, amit lakótársával, a vagány Katie-vel (Zoe Chao) oszt meg. Biztos abban, hogy fáradozása végül elnyeri méltó jutalmát. Ám váratlan fordulat történik. Maggie találkozik egy tehetséges zenésszel, David Cliff-fel (Kelvin Harrison Jr.), összeraknak egy számot, és a fiatal lánynak döntenie kell, milyen karriert választ: a saját produceri céljait valósítja meg, vagy továbbra is alázatosan Grace-nek dolgozik.

Mindennek a tetejébe Grace régi, jól bevált menedzsere (Ice Cube) olyan lehetőséget ajánl az énekesnőnek, ami új irányt szabhat pályafutásának, sőt egész életének. Ami ezután következik, arra még a mindig éber és józan asszisztens sem lehet felkészülve. Az új események mindkettejük életében gyökeres fordulatot hoznak.

Pont az a dal kell nekünk

Aki Los Angelesben él, biztosan ismer legalább egy Maggie-t – ő az a fiatal, tehetséges asszisztens, aki a belét is kidolgozza azért, hogy befuthasson a szórakoztatóiparban. Flora Greeson maga is ilyen feltörekvő tehetség volt nem is olyan régen: a New York-i egyetem jónevű filmtanszakának elvégzése után a Universal Music egyik igazgatójának lett az asszisztense, visszavonult vagy elhunyt zenészek munkásságát gondozta.

Amikor visszaköltözött szülőföldjére, Kaliforniába, ismét asszisztensi állást vállalt az egyik nagy ügynökségnél, és Hollywood új arcával ismekedhetett meg. „Hamar tele lett a hócipőm azzal, hogy nagyon híres emberek szeszélyes kívánságait kell teljesítenem mindennap” – mondja.

Greeson a munkatapasztalatok alapján írta meg jelen filmünk forgatókönyvét a fiatal lányról, aki a zeneiparban szeretne befutni, bonyolult kapcsolatban áll egy szupersztárral, Grace Davisszel, és közben szeretné, ha egy fiatal zenész karrierje felívelne.

A fiatal forgatókönyvíró egyik célja az volt, hogy kiigazítsa a műfajban uralkodó nemi sztereotípiákat. A zenés témájú filmekben általában olyan férfiak állnak a középpontban, akik mindent tudnak a zenéről, a műfajokról és az előadókról. „Jó néhány kedvenc filmem, mint a Majdnem híres vagy a Pop, csajok, satöbbi olyan férfiakat mutat be, akik igen finnyásak a zenét illetően. A lányok általában grupik (a zenekarok környékén hemzsegő, sok mindenre kapható rajongók – a ford.) vagy romantikus tényezők. Feltett szándékom volt, hogy olyan nőt mutassak be, aki zenerajongó és okos, és felveszi a versenyt a például John Cusack által megformált karakterekkel.” (Stephen Frears 2000-ben készült Pop, csajok, satöbbi című filmjében Cusack zenerajongó lemezboltost alakított finom iróniával, csekély híja volt, hogy Arany Glóbuszt kapjon alakításáért – a ford.)

Greeson otthagyta megterhelő ügynökségi munkáját, hogy teljesen a forgatókönyvírásnak szentelhesse kreatív energiáit. Három hónap alatt össze is állt a könyv, megmutatta korábbi főnökének, aki azonnal szerződtette őt ügyfélként. Greeson játékbolti eladónak állt, hogy ki tudja fizetni a lakbért, egy végzetes napon azonban ügynöke meglepő hírrel hívta fel. „Be kellett csuknom a boltot, hogy fölvehessem a telefont, de közben a gyerekek dörömböltek az ajtón – emlékszik vissza. – Az ügynököm hívott, és megkért, hogyha éppen állok, most gyorsan üljek le. Elmondta, hogy a Working Title és a Universal megvette a forgatókönyvemet. Teljesen transzba estem és kinyitottam a boltot.”

Alexandra Loewy executive producer vette gondjaiba a projektet a Working Title Los Angeles-i részlegénél, és a cég egyik vezetője, Tim Bevan figyelmébe ajánlotta a forgatókönyvet. „Azonnal látszott, hogy Flora Greeson kivételesen jól tud történeteket elmesélni – mondja Bevan. – A forgatókönyve okos volt, vicces, megható és őszinte. Pont olyan volt az alapanyag, amilyet a Working Title annyira szeret: erős karakterek, nőközpontú téma, szórakoztató és romantikus, és olyan meredek a cselekmény, amely nemigen került még vászonra. Természetesen kicsit újraírtuk az egészet, de a történet és a karakterek nem sokat változtak az eredeti kézirathoz képest.”

A producerek Nisha Ganatra rendezőt választották a film elkészítésére, akinek Talk Show (Late Night) című, Emma Thompson főszereplésével készült filmje hatalmas siker aratott a Sundance Fesztiválon. „Nishának olyan különleges a humora és akkora filmes tapasztalata van, hogy azonnal tudtuk, ő kell nekünk” – mondja Bevan.

Ganatra a forgatókönyv olvastán rájött, hogy nem csupán Maggie és Grace vicces kapcsolatát tudja kibontani, hanem a részvétről is el tud valamit mondani. „Flora gyönyörű forgatókönyvet írt két hősnőről, akik nagyon erős karakterek, viccesek és teljesen meg vannak borulva, az ilyesmit pedig nagyon szeretem – mondja a rendező. – Nagyon izgalmas tud lenni egy olyan sztori, ahol egy fiatal nő be akar törni egy olyan iparágba, ahol a nőket nem veszik komolyan, a másik pedig azért küzd, nehogy kipenderítsék a szakmából amiatt, mert már elmúlt negyven.”

„A Pont az a dalban és a Talk Show-ban az a közös, hogy a hősnőknek azt mondja a társadalom és a szakma: nem kell annyit rúgkapálni, örüljenek, hogy élnek – folytatja a rendező. – Mindkét nő hatalmas kockázatokat vállal, ami végül meghozza az eredményt. Szeretem az olyan történeteket, amelyek arra buzdítják a nőket, hogy merjenek kilépni a komfortzónájukból.”

Maggie és Grace: a Pont az a dal kasztingja

A Pont az a dal cselekménye két nagyon erős karakterre épül, ezért a főszereplők kiválasztása különleges gondosságot igényelt. Dakota Johnson ideálisnak bizonyult Maggie szerepére, mivel ugyanolyan kiváló komika, mint amilyen kiemelkedően jó drámai színésznő, így tökéletesen tudta hozni a bájos és ambíciózus, ugyanakkor alázatos és lojális asszisztens figuráját.

Johnson Greesonhoz hasonlóan nagy zenerajongó, így tökéletesen tudott azonosulni a karakterével. „Ezt a világot nagyon szeretem és át tudom látni – mondja a színésznő. – A zenét jobban is szeretem, mint a filmeket, mert érzelmileg közelebb állok hozzá. Amikor egy filmet nézek, tanulok belőle, hideg fejjel elemzem a történéseket. Ám ha zenét hallgatok, az tisztán érzelmi kapcsolat. Teljesen kettyós zenerajongó vagyok.”

„Dakota zene iránti rajongása azonnal meglátszik az általa megformált karakteren – mondja Ganatra. – A forgatáson folyton zenét hallgatott, minden jelenet felvétele előtt így hozta magát a megfelelő hangulatba.”

Ha Maggie a fényes karrier előtt álló fiatal tehetség, Grace Davies talán a tökéletes ellentéte: a popszakma nemzetközi szupersztárja, aki titokban sejti, hogy számára a csúcsról már csak lefelé vezethet az út. A kívülállók számára magabiztos és arrogáns dívának tűnik, de Maggie-hez hasonlóan ő is igen összetett személyiségű női karakter, aki vágyaival és álmaival küzd, és bánkódik amiatt, milyen lehetőségeket hagyott ki az életben.

Tracee Ellis Ross szó szerint a zeneiparba született, Diana Ross énekesnő és Robert Ellis Silberstein zenei producer lányaként. „Ebben a világban nőttem fel – mondja Ross. – Anyukám azon kevesek egyike, akik világhírt szereztek maguknak ebben a küzdelmes műfajban.”

Ross azonban nem édesanyja mintájára formálta meg Grace karakterét, hanem más koncepció alapján dolgozott. „Úgy képzeltem el a karaktert, hogy Grace sok más nőhöz hasonlóan elrejtette valódi énjét, hogy részt vehessen különféle játszmákban és elérhesse azokat a sikereket, amelyekre vágyott. Történetünkben elérkezik ahhoz a ponthoz, amikor választhat: folytatja karrierjét, vagy szabad folyást enged vágyainak, és feltárja addig rejtett szenvedélyét és tehetségét.”

Ross komoly eredményeket ért el a zeneiparban, de nagyjátékfilmben még nem énekelt a Pont az a dal előtt. „Veszedelmes döntést hoztam! – nevet a színésznő. – Mégis teljesen természetes volt számomra, és sokkal jobban jöttem ki belőle, mint gondoltam volna. Zenészcsaládban nőttem fel, és gyerekként mindig is ilyen pályára vágytam. De aztán más irányt vett az életem. Nagy álmom volt, hogy egyszer filmben énekeljek, de közben féltem is egy ilyen feladattól. A végén mégis összejött a dolog.”

„Tracee Ellis Ross arra született, hogy eljátssza ezt a szerepet – mondja Loewey producer. – Korábban nem hallottuk őt énekelni, és mindannyian megdöbbentünk, amikor kiderült, milyen elképesztő hangja van. Ráadásul hihetlen a humora és lenyűgöző a szépsége, minden adottsága megvolt ahhoz, hogy ő legyen Grace.”

A Pont az a dal elején ott tartunk, hogy Maggie már három éve Grace asszisztense. Bizonyos értelemben ez lehet egy zenerajongó lány álma, akinek édesapja DJ (Bill Pullman), és édesanyja szintén megőrült a zenéért, ám meghalt, amikor Maggie hatéves volt. Ám azért ez a munka mégsem túl jó móka, mert Maggie-nek egy díva szeszélyei miatt kell nap mint nap rohangálni a városban, annak ellenére, hogy Maggie és Grace alighanem közelebbi kapcsolatban állnak, mint egy főnök és egy engedelmes beosztott.

„Megszületett pár éve egy sablon, ami a nagy hatalmú főnök és a kiszolgáltatott beosztott viszonyát ábrázolja – magyarázza Ganatra. – Ennek valószínűleg Az ördög Pradát visel című film volt a mintája. Mi valami mást akartunk elmesélni, többet annál, hogy két nő csak úgy hadakozik egymással. Azt is fel akartuk tárni, hogyan élnek az igazán nagy sztárok. Teljesen magányosak. Nagyon szűk közegben élnek, mert csak ijesztően kevés emberben tudnak megbízni. Nagyon izgalmasnak találtam Maggie és Grace kapcsolatát. Barátok vagyunk, esetleg utáljuk egymást? Mennyire átjárhatók a közöttünk emelt falak? Ezek a legfontosabb kérdések.”

A Pont az a dal július 30-tól látható a magyarországi mozikban.