Az 1992-ben mozikba került Kampókéz kétségtelenül az egyik leghátborzongatóbb horrorok egyik, Bernard Rose filmje azonban úgy tűnik szabályosan gyerekmatinénak tűnik majd az új változat mellett.
Nia DaCosta már a Little Woods rendezésével is hatalmasat bizonyított, Jordan Peelelel való közös munka pedig kétségtelenül áttörést hozhat a karrierjében. Az új Kampókéz története várhatóan kissé eltér majd az eredeti film cselekményétől.
A filmben főszerepet kapó Aquaman sztárja, Yahya Abdul-Mateen II lényegében egy hasonló karaktert alakít majd, mint az 1992-ves változatban elrabolt srác, aki már az előzetes alapján is zseniális teljesítményt nyújt a produkcióban.
A Kampókézre nem kell sokat várniuk már a rajongóknak, hiszen a film a tervek szerint 2020. szeptemberében kerül a mozikba.
Ne mondd ki a nevét! A Tűnj el! Oscar-díjas rendezője, Jordan Peele egy vérfagyasztó városi legendát tár a nézők elé egy lényről, akiről egy barátod idősebb testvérétől már biztos hallottál, amikor gyerekkorodban nálunk töltötted az éjszakát: Kampókézről. A feltörekvő rendező tehetség, Nia DaCosta (Little Woods) kapta meg az esélyt, hogy az 1992-es azonos című kultikus film adaptációjával beírja a nevét a horror zsánerének nagykönyvébe. A chicagói Cabrini Green környékének lakói emberemlékezet óta szájról szájra adják tovább a kísértethistóriát egy kampókezű, kegyetlen természetfeletti gyilkosról, akit úgy lehet megidézni, ha a tükör előtt állva egymás után ötször kimondják a nevét. Napjainkban, egy évtizeddel azt követően, hogy az utolsó Cabrini tornyokat is lebontották, egy művész, Anthony McCoy (Yahya Abdul-Mateen II) és galéria igazgató barátnője, Brianna Cartwright (Teyonah Parris) beköltözik a Cabrini egyik frissen épült luxuslakásokkal berendezett épületébe. Anthony karrierje holtpontra jutott, amikor egy helybélivel való váratlan találkozás (Colman Domingo) során feltárul előtte egy tragikus, de igaz történet Kampókézről. A férfi, hogy megtarthassa pozícióját a chicagói művészvilágban, a festményein keresztül kezdi el feltárni a hátborzongató sztori részleteit, mit sem sejtve arról, hogy ezzel megnyitja az ajtót a múlt előtt, és olyan erőszakhullámot szabadít el, mely vírusként söpör végig a környezetében. Az 1992-es horrorfilmen, illetve Clive Barker novelláján alapuló rémtörténet a Universal Pictures és az MGM égisze alatt elevenedik meg, a film produceri teendőit az utóbbi évek legnagyobb horrorszenzációit szállító Jordan Peele látta el. A Kampókéz a UIP-Duna forgalmazásában érkezik a mozikba!