Ryan Gosling Magyarországról áradozott

Ryan Gosling nagyon megszerette Budapestet. A héten zajlott Las Vegasban a CinemaCon, az amerikai mozisok számára szervezett legnagyobb szakmai találkozó, az év második fele filmjeinek bemutatója, és ő itt sem győzött lelkesedni. A szakmabeli nézők pedig vele lelkesedtek: hiszen részleteket láthattak a Magyarországon forgatott Szárnyas fejvadász 2049-ből (Blade Runner 2049, hazai bemutató: 2017. október), az év – ha nem az évtized – talán legjobban várt filmjéből.

A most először nyilvánosság elé tárt epizódokban Rick Deckard (vagyis Harrison Ford) és K (vagyis Ryan Gosling) is látható volt, de színre lépett a kísérteties és apakomplexusos replikáns-gyárost alakító Jared Leto is. Az egyik kis részletben Leto egy méhlepényben szunnyadozó, meztelen androidot simogat szerelmesen. A mozi vezetők nyílt színi tapssal jutalmazták a véres, Gosling és a szerelmes Anna de Armas kettősét.

Amikor a vetítés után szót kapott, Gosling nem győzte dicsérni a magyar helyszíneket, és persze a rendezőjét, a tavaly az Érkezés-ért Oscarra jelölt Denis Villeneuve-öt, mert az ellenséges, jövőbeli világ újrateremtéséhez a rendező nem érte be a számítógépes grafikával.

– Minden helyszín valódi volt! – lelkesedett Gosling. – Minden külső helyszínünk valóban létezik. Egy működő, élő, lélegző világban forgattunk! (IC-Press)