Sean Pennek azt mondták, húzzon a francba Ukrajnából

Sean Penn 2021. novembere óta forgatott Ukrajnában dokumentumfilmet, a színészt azonban az idén februárban megindult orosz invázió sem tudta sokáig eltántorítani attól, hogy elhagyja az országot.

Penn nemrégiben arról is nyilatkozott, hogy mielőtt csakugyan távoztak volna a stábbal a háború sújtotta Ukrajnából, komolyan elgondolkodott azon, hogy ő maga is fegyvert ragad, hogy részt vegyen a harcokban.

A Fox News “Special Report” című műsorban adott legfrissebb interjújában Penn most azt is elárulta, hogy végül Robert O'Brien volt nemzetbiztonsági tanácsadó bírta őt rá a távozásra.

A színész elárulta, hogy már korábban is figyelmeztették, hogy ne menjen Ukrajnába. “Robert O'Brien úrral kommunikáltam egész idő alatt. Ő természetesen sokkal jobban ismeri az országot, mint én. Mi úgy gondoltuk, hogy minden rendben lesz, bármi is történik. Nem hiszem, hogy bárki is tagadni szerette volna azt a gondolatot, hogy a háború meg fog történni” - mondta Penn.

“Aztán egyszer csak azt hallottam a volt nemzetbiztonsági tanácsadótól, hogy húzzak a pi***ba” - jegyezte meg a színész.

A színész azt is elárulta, hogy közvetlenül a háborús konfliktus kitörése előtt még sikerült találkozni Volodimir Zelenszkij elnökkel. “Amikor a következő alkalommal láttam őt, már terepszínű ruhában volt, a világ pedig megváltozott” - tette hozzá Penn, majd elmondta, hogy amint a körülmények lehetővé teszik, visszatér Ukrajnába.