Tom Cruise rigolyáiról sok hír és cikk született már az évek során. Az utóbbi időben mindenki a következő nagy dobásáról, a világűr meghódításáról beszél. De ugyanígy mindenki tudja, hogy mekkora kultusz övezi a színész futását. Tom Cruise egy-két kivételtől eltekintve mindegyik filmjében futott. És ezzel kapcsolatban is van egy rigolyája.

A színész 2017-ben dolgozott együtt Alex Kurtzman rendezővel A múmia fantasy-akciófilmen. Ebben is volt természetesen futós jelenete, csakhogy a forgatókönyv szerint nem egyedült futott volna benne, hanem az Annabelle Wallis (galériánkban) által alakított Jennyvel.

Mikor ezt megtudta, odament a színésznőhöz és közölte vele, hogy márpedig senki sem futhat egy jelenetben vele. Erről Annabelle Wallis mesélt egy interjú során, aki hozzátette, bármennyire is bálványozta Tom Cruise-t, ettől egy picit lefagyott. De győzködni kezdte, hogy márpedig ő is nagyon jó futó, és ezt be is bizonyította neki. A forgatás alatt úgy időzítette a dolgokat, hogy a színész láthassa őt futni. Ekkor Tom Cruise beadta a derekát, így elkészülhettek a közös felvételek.

Tom Cruise tehát jelenleg a világűrbe készül, ahol a következő filmjét fogja forgatni. Jó kérdés, hogy abban hova biggyeszti be a kötelező futós jelenetét.

63 A múmia  (2017)

akció | fantasy | kaland | thriller

Az ókori királynő, kinek életét igazságtalanul oltották ki, évezredek óta nyugszik kriptájába temetve; mélyen a sivatag kérlelhetetlen homoktengere alatt. Legalább is eddig... több»