Minden hőssel szembe kell, hogy álljon egy “gonosztevő”, nincs ez másként a most megjelent Elvis című életrajzi filmben sem, amelyben Tom Hanks Parker ezredest alakítja, azt az embert, akinek a sztár a sikerét, ugyanakkor a bukását is köszönhette.

Tom Parker megítélése a popkultúrában a mai napig kérdéseket vet fel. “Egyesek szerint én vagyok a gonosz ebben a történetben” - így indít az Elvis című film történetvezetése, amelyet Parker narrál Tom Hanks hangján.

A legendás színészt aligha láthattuk még negatív szerepben hosszú pályafutása során, így Baz Luhrmann rendezésében Hanks valóban új arcáról mutatkozik meg. A rendező egyébként korábban elmondta, hogy a szerepre mindig is Hankset szerette volna felkérni. “Parker gigantikus mérete és összetettsége meghatározta Elvis számára a levegőt. Fogadtam, hogy Tom Hanks elvállalja ezt, és hogy egy olyan sötét hangot üt meg, amelyre még csak nem is számítottak a nézők” - mondta Luhrmann.

“Baz azt mondta: 'Elvis nélkül nem lett volna Tom Parker ezredes. És biztosan nem lett volna Elvis Tom Parker ezredes nélkül” - mondta  a szerepe kapcsán Hanks az Entertainment Weekly magazinnak. “Nem tudtam, hogy néz ki Tom Parker ezredes. Nem tudtam, milyen a hangja. Soha nem láttam róla fényképet. Soha nem azonosították másként, mint szeszélyes vagy bábjátékos-szerű, kvázi gonoszként, kapzsi menedzserként, aki a kezdetektől fogva kihasználta Elvist” - tette hozzá a színész.

“Ha Elvis képviseli a lelket, az újat, a lehetőséget Amerikában, akkor az ezredes képviseli az eladást. A promóciót. A márkaépítést. Az ígéreteket. De minél többet olvastam az Ezredesről, annál inkább az eladásról szólt minden Tom Parker ezredes abszolút ördögi dolgokat tett. De rendkívül zseniális dolgokat is tett. Szóval minden egy paradoxon és egy pénzfeldobás. Ez teszi őt olyan kifinomulttá” - mondta Hanks.

"Elvist játszani olyan, mint Jézust játszani, és nem igazán számít, ki játssza Poncius Pilátust, mert ha jó Jézust játszol, akkor minden megvan. De a kihívást és a szabadságot is az jelentette számomra, hogy minden nap ezt a mérnökien megtervezett külsőt kellett viselnem. Mert amit ettől kapsz, az olyan, mint egy páncél" - tette hozzá a színész.

78 Elvis  (2022)

dráma | életrajzi | zenés

Elvis Presley-t a rajongók egyszerűen csak A királyként említik, a legendás sztár élete és munkássága pedig zenészek generációit inspirálta. Ezúttal pedig egy olyan... több»