Tarr Béla 1994-ben készült világhírű alkotását februárban újra műsorra tűzi a berlini nemzetközi filmfesztivál. A felújított Sátántangót, amelyet az amerikai mozik is műsorra fognak tűzni, a közönség Berlinale Fórum programjában láthatja először, ahol 25 évvel ezelőtt elsöprő sikert aratott.

A Krasznahorkai László regénye alapján készült, 12 részből álló, 450 perces, 1994-ben a Berlinale Fórum programjában bemutatott fekete-fehér alkotást világszerte a legfontosabb filmek között tartják számon.

A berlini világpremier alkalmával a Sátántangó elnyerte a Caligari-díjat és az ökumenikus zsűri díját. A legendás filmet a Belga Királyi Filmarchívum L’Age d’Or fődíjával jutalmazta, és néhány éve a nagyvilág filmes szakemberei „Minden idők legjobb 50 filmje” közé választották, a mértékadó lista a tekintélyes brit filmművészeti folyóiratban, a Sight & Sound-ban jelent meg. A Sátántangó 35 mm-es kópiáját rangos gyűjteményekben őrzik, köztük a New York-i MOMA-ban, a Belga Királyi Filmarchívumban és a Berkeley Art Museum and Pacific Film Archive-ban.

A Sátántangó digitális felújítása a Los Angeles-i Arbelos forgalmazó és filmrestauráló cég megrendelésére a Filmalap igazgatóságaként működő Magyar Filmlabor együttműködésével valósult meg. Az eredeti kameranegatívot a Filmlabor digitalizálta 4K felbontásban. Az Arbelos szakemberei elvégezték a több hónapos digitális restaurálást, az ezt követő befejező fényelés ismét a Filmlaborban készült.

A legendás film felújított változatát a berlini világpremiert követően, melyre Tarr Béla jelenlétében kerül sor, az amerikai mozik is műsorra tűzik és Blu-ray lemezen is megjelenik. A Sátántangó világforgalmazást több Tarr-filmmel együtt a párizsi székhelyű Luxbox gondozza.

(mnf.hu)