Csalódni a romantikában

2018.11.11 13:31 BaloghBogi42 Olvasottság: <100x

0

Mindannyian láttunk már legalább egy Jane Austen filmet, vagy legalábbis hallottunk már a Büszkeség és balítélet, Értelem és érzelem, vagy akár az Emma egyikéről biztosan. A legtöbben úgy könyvelték el őket, mint a nyálas, régi, 19. századi romantika egy alapvető példáját. De a valóságban minden nő, ha nem is konkrétan egy Mr. Darcyra vágyik, de minimum egy olyan férfire, aki szereti, megbecsüli és törődik vele. Ezerféle meseszerű happy endet elképzel magának, miközben otthon vár arra, hogy az ő fantáziavilágában létező „tökéletes” betoppanjon az életébe egy hintóval és elvigye őt a hatalmas és pompás kastélyába. Nos, a történetünk főszereplője, Jane is egy ilyen nő. Minden férfit, akivel élete során bármiféle kapcsolata volt, elüldözte magától, mert nem hasonlított az ő „ideáljára”. Szinte már mániákusan hajszolta az álomvilágát, és próbálta beleerőltetni az ő kis világába. Barátnője támogatásával úgy dönt, hogy elmegy Austinlandba, hogy bebizonyítsa létezik Mr. Darcy. Csak hogy elfelejtkezett arról, hogy ugyan a tündérmesékben minden nevetségesen egyszerűnek tűnik, ez pedig az élet, ahol sosem tudhatod igazán, hogy melyik érzelem valóságos, és melyik csak tettetett. Jane ezt próbálja megfejteni az elkövetkező egy órában, ahol a tökéletes és a tökéletlen férfi között csapong, olyan meggyőződéssel, hogy végül már a néző is elhiszi, hogy döntése helyes volt. Csak hogy az élet és a világunk nem logikus, és végképp nem igazságos. Úgy tűnik minden hiába volt. Csalódtunk a romantikában, a pompában, az Austin által tökéletesnek lefestett világban. Mert ő nem írta le, hogy mennyi buktatót rejt valójában, nem írt az érzelemmentes kapcsolatokról, és végképp nem a kényszerérzésekről.

De azért ez mégiscsak egy film, ahonnan nem lehet úgy elengedni a nézőt, hogy kedvenceire másképp nézzen ezentúl. Ezért egy erőltetett happy endet fabrikáltak a végéből, ami már igazán feleslegesre sikeredett, hiszen mindezek után ki hinné el?!