Sokan sokszor használják azt a fajta kijelentést, hogy „régen minden jobb volt”, és ezt számtalan alkalommal halottam már, hogy a filmeknél is közkedvelten szokták mondogatni (amiben persze azért van némi igazság is), de jelen filmünk esetében ez a felvetés egyáltalán nem állja meg a helyét. Emlékszem, már gyerekkoromban is nagy kedvvel nézelődtem a videotékák kínálatában, és még az alsó polcaira helyezett filmek választéka is vonzott, hisz akkor még egyáltalán nem zavart, hogy ezeket a helyeket a legtöbb esetben B vagy akár Zs kategóriás produkcióknak tartották fenn. Nos fizikálisan, ha jól emlékszem, nem találkoztam anno annak idején jelen filmünkkel a videotékák polcain, de ha mégis belefutottam volna, akkor valószínűleg az alsó polcok egyikén fedezhettem volna fel a Vico által forgalmazott A halál istenét, főleg elsősorban a minősége miatt. Na de nézzük, hogy valóban ennyire rossz lett-e a Somtow Sucharitkul által rendezett film!
Ha minderre röviden és tömören akarnék válaszolni, akkor igen!
Na de lássuk, hogy jelen filmünk esetében némiképp változik-e az értékelésem, ha figyelembe veszem a kimeríthetetlen igényemet a nosztalgiázásra. Még ha így is nézem, akkor is sajnos egy menthetetlenül gyenge produkció lett A halál istene.
Talán ötletszinten még akár működhetett is a története, de amint elkezdték mindezt filmre vinni, szinte azonnal erősen érződni kezdett, hogy nem túl sok jó sülhet mindebből majd ki. Azt általában még könnyen le tudom nyelni, ha egy régebbi film esetében a kivitelezések minősége annyira már nem élvezhető, hisz a filmes technika folyamatosan fejlődik, na meg persze ha anno, annak idején, a készítésekor eléggé behatárolt volt a gyártására fordítható pénzügyi forrás (ezeket a dolgokat szokta a nosztalgia iránti vágyam felülírni). Na de sajnos nem e film esetében. Ugyanis sikerült a forgatókönyvírónak (aki egyben a film rendezője is volt) olyan karaktereket megteremtenie, akikkel már az első percek láttán sem tudtam kibékülni. Az úgynevezett színészi vénával egyikük sem igazán rendelkezett, így pedig egy pillanatra sem lehetett az alakításaikat komolyan venni, és ezáltal a film történetét sem. Ekkor mondtam magamnak, hogy semmi gond, majd amolyan biokelléknek elmennek, hisz egy horrorfilm esetében (főleg az elhalálozások miatt) szükséges ez is. Sajnos e téren is csalódnom kellett, merthogy valamilyen ismeretlen okból kifolyólag a rendező úgy vigyázott eme teljesen fölösleges karakterekre, mint arra a bizonyos hímes tojásra, és mindez tovább rontotta számomra a film végső megítélését (ami már így sem volt túl magason).
Ha mindenáron valami pozitívumot akarnék keresni ebben a filmben, akkor az egyértelműen a vége felé található meg, és nem, nem a filmvégi stáblistára gondolok itt most, hanem a történet lezárásául szánt fináléra, ami már annyira nevetségesre sikeredett, hogy arra szavakat is nehezen találok, viszont azt el kell hogy ismerjem, igencsak groteszk kivitelezésben lett mindez tálalva.
Kevés olyan filmmel találkoztam mindeddig, amiket egyértelműen a nosztalgiázás jegyében néztem meg, és ennyire nem nyerte el a tetszésemet, mint A halál istene. Szóval egy szó, mint száz, messzire kerülendő.
44 A halál istene (1989)
Emberek egy csoportja régészeti útra indul Mexikóba, hogy meglátogassa a maja romokat, de többet kapnak, mint amire számítottak volna, amikor találkoznak mexikóiak egy buzgó... több»
Szereplők: Tim Powers, Forrest J Ackerman, Joey Acedo, John Anthoni, Hank Azcona
