Jól van az!

2022.10.27 16:56 Interfectorem Sabnock Olvasottság: <100x

1

Ahogy van, úgy van jól.

SpongyaBob örök, és mára már klasszikus!

Lássuk, én mit láttam?

Bevallom őszintén, kezdetben értetlenül álltam a dolog előtt. Aztán rájöttem, hogy egy hangos szavam nem lehet, hiszen a nyolcvanas években egy zöld színű, piros-fehér pepita fülű, repülő nyúlon (is) szocializálódtam. SpongyaBob megszületésének legfőbb oka, hogy Stephen Hillenburg egyformán szerette a tengerbiológiát és a rajzfilmeket. (Gondolom én.) Az iskolásfiú kinézetű tengeri szivacs megjelenése (1999) óta olyan amerikai jelképpé vált, mint a csillagos-sávos lobogó, vagy a fehérfejű rétisas, esetleg Miley Cyrus. A Nickelodeon csatornán fej-fej mellett haladt a Fecsegő Tipegőkkel, majd leváltotta azt.

Amikor lanyhulni kezdett iránta az érdeklődés, nagynevű sztárok hangjával és egy piros úszónadrágos, szőrös mellű fickóval mozifilmet csináltak belőle 2004-ben (a Spongyabob – A mozifilm itthon csak DVD-n jelent meg 2005. elején). És most még egyet.

Hőseink 3D-ben térnek vissza, és igen, trend lett, hogy egyre fiatalabbakat és fiatalabbakat céloznak meg ezzel, kíváncsian várom, hogy a Baby TV-hez mikor kell majd szemüveg. (Hahaha.)

A történet szerint a gonosz Burgerszakáll (Antonio Banderas) ellopja a herkentyűburger titkos receptjét, ami apokaliptikus és rettenetes állapotokhoz vezet a tenger mélyén.

SpongyaBobnak ősi ellenségével, Planktonnal kell szövetkeznie a titkos recept visszaszerzése érdekében. Ha BurgerSzakáll nem megy SpongyaBobhoz, akkor viszont SpongyaBob megy Burgerszakállhoz, innen a filmcím második fele. Hogy ez a kaland ne vezessen idő előtt kiszáradáshoz és méltó ellenfelei legyenek a kalózkapitánynak, egy, a Galaxis útikalauz stopposoknak című korszakos műből ismert, Bubi nevű szuperdelfin szuperhősöket csinál belőlük, első pillanatra talán értelmetlennek tűnő képességekkel.
Sajnos csak az utolsó 20 percben jönnek ki a vízből – de itt aztán nagyon jól el lettek találva.

A beszélő autóval járó németet felváltó, mostanában inkább parfümben és rágóban utazó spanyol hatalmasat haknizik a filmben. Van egy jelenet, amiben csak a feje látszik ki a homokból és a ráragasztott, hatalmas mennyiségű arcszőrzet szinte csak a szemeivel tud játszani, mégis sokkal kifejezőbb és szerethetőbb, mint Johnny Depp a Karib-tenger kalózai 33 és 1/3-ban.

A rajzfilmsorozat sok számos más dolog mellett a sikerét annak is köszönheti, hogy felnőttet és gyereket egyformán képes megnevettetni, kikapcsolni és lekötni, no és persze szórakoztatni. A csetlő-botló (kissé bárgyú, de végtelenül kedves és aranyos) szereplők vicces megnyilvánulásai mellett rengeteg zenés és filmes utalás, valamint érettebb gondolat van benne, ugyanakkor nem árt leszögezni, hogy a Spongyabob: Ki a vízből! nem a hagyományos értelemben vett családi mozi. A kezdés utáni ötödik percben a nézőtér úgy nézett ki mintha az Edda a Kör közepén állok-ba kezdett volna bele, csak ezúttal nem az öngyújtók, hanem a butaságot terjesztő okostelefonok kijelzőjének fényében fürödtem.

Mondjuk ki, infantilis felnőtteknek való és olyan szülőknek, akik nem rohannak nevelési tanácsadóhoz, ha a gyerek ne adj isten ezt akarja nézni otthon.

Aki szereti a rajzfilmsorozatot, az ezt is szeretni fogja, és bár új rajongók toborzására is alkalmas, inkább arra szolgál, hogy a szülői örökség átszálljon általa a következő generációra.

Nekem tetszett.

Akinek pedig nem?

Törjön a makkosból, és pacsi!