Két horrorikon nem fér meg egy filmben. Vagy mégis?

2019.06.27 13:13 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: 233x

0

:::A HOZZÁSZÓLÁS CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZHAT:::

„Halottnak lenni nem gond, de ha elfelejtenek, az nagyon durva.”

Ha belegondolunk, a slasher egy végtelen egyszerű szabályrendszerek szerint működő alműfaj a horroron belül. Vegyél egy csapatnyi embert (lehetnek tinik, felnőttek, vagy a kettő keveréke), egy sorozatgyilkost (akit majdhogynem lehetetlen megállítani), keresztezd az útjaikat és már kész is! Felesleges túlbonyolítani, az antagonista megy előre, s szépen aprítja a film szereplőit, mígnem valahogy mégiscsak sikerül túljárni az eszén, s legalább egy film erejéig megálljt parancsolnak neki, hogy aztán egy (de inkább több) folytatásban az egészet lehessen elölről kezdeni. S mint oly sok minden, ez a zsáner is az egyszerű, de nagyszerű elvnek köszönhetően rendkívül nagy népszerűségnek örvend, nem csoda, hogy számos horrorikon jön ebből az alműfajból: Mike Myers, Bőrpofa, Chucky, Kampókéz vagy éppenséggel Freddy Krueger és Jason Vorhees. És ha mindez nem volna elég, vagy nemes egyszerűséggel elfogytak az ötletek egy-egy horrorkarakter önálló filmjeinél, akkor csináljunk crossovert, avagy: egy sorozatgyilkos helyett kettő kezdjen ámokfutásba, majd a befejezésnél ők csapjanak össze egymással. Egyedi gondolat, nemde? A poén viszont az, hogy önmagához képest nem is kaptunk annyira rossz filmet: nem vállal túl sokat, de azt legalább magabiztosan hozza.

A film prológusában kiderül, hogy Freddy Krueger felett bizony eljárt az idő: a pengekesztyűs gyilkológépet elfelejtették az emberek, már nem félelmetes Springwood lakosainak, így a pokolban maradt. Egy módon tudja folytatni kedvenc tevékenységét: ha az emberek ismételten elkezdenek rettegni tőle. Ennek érdekében Freddy „feléleszti” Jason Vorhees-t, s el is küldi őt el az Elm utcába, hogy ő is azt csinálja, amihez a legjobban ért (ugyanis, ha az ottani emberek ismét félni kezdenek, akkor Krueger is visszatérhet). Ám Jason olyannyira jól végzi a munkáját, hogy ezzel pont az álombéli gyilkos hírnevén ejt csorbát, így a rémálmok mesterének már a hokimaszkos gyilkossal kell megküzdenie (hiszen világos: egy kisváros/nyári tábor nem elég nagy két sorozatgyilkos számára).

Aki látott a Péntek 13 és/vagy a Rémálom az Elm utcában-franchise filmjei közül akár egyet is, az tudhatja, hogy jelen alkotásnál mi vár rá: hentelés és vér dögivel, s ezzel az alkotók is tisztában voltak. A két címszereplő közül inkább Jason lesz az, aki ebben élen jár, Freddy a hentelés helyett inkább az ikonikusnak mondható viccelődésével és dumáival teszi színesebbé a látottakat (és persze, amikor átlépünk az álomvilágba, akkor azért kapunk egy-két kreatív szcénát, valamint vizuális megoldást). Megmondom őszintén, a két főszereplő közti jellembeli ellentétet (a csendes hentelő és a szövegelő gyilkos) egész jól használta ki Ronny Yu rendező, sőt, még némi szimbolikát is belecsempészett ezzel a tűz-víz dologgal. A legfontosabb kérdés viszont az, hogy amikor a két ikon végre találkozik, s egymással lesznek elfoglalva, akkor a párharcuk miképpen kerül kivitelezésre. Az kell mondjam, hogy ez sem rossz, sőt, az egész film legjobb periódusa (még, ha a záró húsz perc tartalmaz némi elborult ötletet). S amíg ez a végső összecsapás el nem jön, addig kapunk egy nem annyira túlbonyolított sztorit, néhány faék egyszerűségű emberi karaktert (még ha az ellenkezőjére is volt próbálkozás, lásd Lori háttérsztorija), s pár jól ismert horrorklisét (pl. az első szexelő pár patkol el a leghamarabb, vagy az inkompetens rendőri gárda).

Mindezek fényében azért mégsem lehet haragudni a Freddy vs Jasonre, hiszen bár trashfilm, de legalább lehet rajta szórakozni (s Robert Englund még mindig remekül hozza híressé vált figuráját). Egy önmagát nem túlságosan komolyan vevő darab lett, viszont a címszereplők összecsapását még mindig jobb nézni, mint mondjuk a 2010-es Rémálom remake-et.