2016.03.17 21:35 Dedee Olvasottság: <100x
0

Remekmű

Kiváló film. Megkockáztatom: remekmű. Annyira okosan van össze rakva. Alapból van egy jó hangulata, jók a színészek is, elgondolkodtat, végig feszültségben tart, mint maga a zene is amit játszanak benne.

Ritkán mondom bármire is, de ez tökéletes. De nem a zenéről - és főként nem a jazz-ről szól. Sokkal inkább a hatalomról, uralkodásról és megalázásról. A manipulálásról és irányításról. Hogy mit akarunk és tudunk feladni a céljaink miatt - és van-e mindennek értelme. Hol van az határ, ami még megéri és mikor kell azt mondani, hogy ebből elég. Arról is szól, hogy hogyan lehet embereken gombokat nyomogatni - ha ezt nyomom, hogyan fog fog fájni. Tehát nagyon sokrétű, elmébe markoló film ez, azt mondanám, pszichológia kísérlet. Kár, hogy ennek az egyébként csodás történetnek épp a zene a háttere, mert a zene öröm és boldogság és nem ez a kínkeserves szenvedés. De talán épp emiatt üt ilyen nagyot: óriási az ellentét a zene mámora és a filmben mutatott véres veríték között. Tehát ez nem zenés film, bár tagadhatatlanul kell hozzá az a szélsőséges közeg, ami a zenei tehetség/tehetségtelenség. (Az élsportolók napokig tudnának mesélni az edzők hasonló működéséről, mint itt a karmester figurája.)

Remekmű

A két főszereplő viszonya, a karmester húzd meg-erezd meg játéka, amit körül vesz egy különleges világ, a zenéé.

J.K. Simmons. Ő annyira jó, amilyen jót régen nem láttam filmben. Egy immorális seggfejet játszik, akinek semmi sem számít, csak a saját sikere, a saját egója.Ez az óriási szerep egy óriási talentumot talált meg, J.K. Simmons tökéletesen megérdemelte 2015-ben, a Golden Globe-díjat és az Oscar-díjat a filmben lévő mellékszereplésért.

Szóval...

Nézd meg. Ne gondolkodj, azonnal indítsd el. Aztán nézd meg még egyszer. Aztán aludj rá. És zenélj, mert az öröm.

90 Whiplash  (2014)

dráma | zenés

Egy fiatal és tehetséges dobos felvételt nyer egy rendkívül színvonalas zeneakadémiára, ahol az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő professzor veszi a szárnyai alá. A tanár... több»

0