Whiplash (2014)

Művészet. Milyen egyszerű szó, és mégis mindenki másra gondol, mikor meghallja. Egy fülledt nyári estén alvás helyett néztem meg először ezt a filmet. Miután vége lett, azért nem tudtam aludni, mert annyira a hatalmába kerített. Egy tökéletesnek tűnő... teljes kritika»

Ez az a film, aminek ha vége szakad, még perceket bambulunk magunk elé, mert olyan nagy hatással van az emberre. A dobolás nem egy egyszerű szakma. Egy zenekaron belül a dobos melózik a legtöbbet és nem kevés állóképesség kell hozzá. Hogy mennyire ne... teljes kritika»

Hát erről a filmről nagyon nehéz bármit is írni, mert az összes szuperlatívuszi jelző is kevés lenne a jellemzéshez. Ebben a filmben egyszerűen minden a helyén van: van két hihetetlenül jól játszó színész, s bár Miles Teller is remekül játszik, ezt a... több» filmet egy az egyben J.K. Simmons uralja. Két nagyon ellentétes oldal, de mindkettő ugyanazt akarja: a tökéletességet. Nagyszerű párbeszédek, olykor remekbe szabott beszólások vannak, jól időzített dramaturgiai fordulatok, kiváló zenék, amelyek alá ugyanilyen minőségű hangvágás is párosul. Úgy gondolom, hogy a Whiplash esetében is az áll fenn, ami csak a legnagyobb filmeknél szokott: egyszerűen minden egyes alkotóeleme a filmnek klappol, s ilyesmi tízévente kb. egyszer-kétszer szokott előfordulni. Az meg csak a ráadás, hogy mindezt egy "dobos filmben" történik, de olyan dolgok fogalmazódnak meg a filmben, amelyek az élet bármely területén helytállóak tudnak lenni. Ritkán szoktam ekkora mértékben ajnározni egy filmet, de ebben az esetben a lehető legkomolyabban mondom: aki nem látta ezt a filmet, azonnal pótolja!

Érdekes volt a film, általában nem izgatnak a zenész filmek. A tanár tetteit kezdetben értettem, hogy mit miért csinál ki akarja verni a tudást a diákokból, utána már picit átesett a ló túloldalára.

Egy nem túl eredeti ötlet kiváló megvalósítása remek zenével kísérve. Simmons földöntúli, jogosan jár majd neki az Oscar. Félelmetes, ahogy váltogatja az arcait és minden arcizmával alakít. Teller is remekül játszik, de itt csak"másoddobos" tud lenni... több», viszont ha jó szerepeket kap, még sokat hallunk róla. Az utolsó jelenet pedig filmtörténeti lesz, gyakran fogjuk látni vágóképekben egy-egy filmes összeállításnál. Azonban azt is megemlíteném, hogy gyakran jutott eszembe Fincher neve, különösen olyankor, amikor az aláfestő zene finom zongorahang volt.

Két erős karakter között fokozatosan kialakuló és növekvő feszültség, mely a film végén robban. Nem egy könnyed film, de érdemes megnézni.

Az ilyen eredeti filmekre kell nagyon odafigyelni mert ez első tekintetre nem kötötte le a figyelmem, aztán ahogy belekezdtem a filmben jöttem rá, hogy bizony ennél tökéletesebb ez nem is lehetne.