Az 1970-es években szinte külön filmes iskolát teremtő, fantasztikus elemeket használó, abszurd humorral és ízléses pikantériával dúsított csehszlovák alkotásokat rendkívül jól fogadta a "Béketábor" nézői közönsége, de nyugaton sem vallottak szégyent. A "Limonáde Joe / Uraim, megöltem Einsteint / Holnap felkelek és leforrázom magam teával/ Ki akarja megölni Jessie-t? / Uram, ön özvegyasszony lesz / Négy gyilkosság elég lesz, kedvesem? Várkastély a Kárpátokban" és hasonló társaik meghökkentőek voltak, de üdítően eredetiek. Erősségük volt képi és nyelvi humor, vagy a képtelenség hétköznapi valóságként történő tálalása. Tréfát űztek a technikai fejlődés visszásságaiból, az emberi gyarlóságokat parodizálták, vagy éppen a babonás hiedelmeket vették célba. Mindezeket persze alaposan kiforgatva tálalták, és egy filmen belül számos műfaji váltással. Volt bennük kalandfilmes fogás, némafilmes burleszk pofonosztás, és az elnyűhetetlen téma, a szerelem kiforgatása. A hibrid "összevisszaság" csak látszólagos volt, értő kézzel megszerkesztett történetek peregnek előttünk. Viszont a látszólagos kuszaság módot adott a jól eldugott társadalombírálatra, mint például az elnyomott egyéniség legyőzhetetlenségének ábrázolására a hatóság által favorizált tömegember felett. Ebben a történetben a bürokrácia kerül szembe az egyéni igénnyel, az elnyomó hatalom a szerelem vezérelte változásvággyal. Ám egy percig sem didaktikusan, szájbarágósan győzködve a nézőket. hanem szóban és képben egyaránt humoros tálalásban folyik a harc. Továbbá a mostanság népszerű abszurd eseményfolyamba ágyazva, ami film készültekor még erősen periferiális jelenség volt.
Tény és való, ez a műfaji összetettség kisebb célközönséggel rendelkezett, sőt máig azzal rendelkezik, mint a mainstream vonal. (Semmi övalatti poénkodás...)
Akik a fentebb említett filmeket látták és tetszett nekik, nem fognak csalódni, ha ezt is megnézik. Akik pedig még nem botlottak össze a csehszlovák iskola ezen ritkaságaival, pótolják, ha valami szokványtól eltérő mozgóképre áhítoznak.
