![]()
Na hát ezt nem láttam jönni, pedig David Leitch minden filmjével meg tudott lepni eddig a kissé hervasztó előzetesek után. Az elveszett város-szerű akció-kaland-romkomot vártam, de itt sokkal inkább az akció dominált, a véknya romantikus szál pedig épp annyit és olyan jelenetet kapott, amivel a férfi szív is ki tud békülni, de talán mégsem lehet hiányérzete a randira hívott lánynak sem.
A mesterien kivitelezett akciószekvenciáknál csak a stáblista alatti kulisszák mögé való betekintés áll-leejtősebb. Amire azt hinné az ember, hogy még A kaszkadőrök előtt tisztelgő moziban is csak zöldhátteres CGI orgiával vállalták be, kiderül, hogy kajak ott bunyózott két fickó az utcán sikló konténerben.
![]()
Humor terén is eléggé rendben van, kapunk csomó meta pillanatot, vannak vicces beszólások és a harcok is megmosolyogtatóak néhol, szóval le a kalappal. A történet olyan, amilyen, nem volt vele gondom, de az előreutalásokból simán ki lehetett találni pár csavart. Annyi kikacsintás után-közben viszont ezeket is inkább azok közé soroltam, ilyen ha jól kézben tartja a rendező a projektjét.
És amúgy mekkora plusz már, hogy a direktor maga is sokáig kaszkadőr volt! Szóval ha valaki, ő biztosan vágja a témát. Azért megnéznék egy interjút, ahol őszintén kifejti más dublőrökkel, hogy mennyi igazság van a filmben, de el tudom képzelni, hogy nincsenek nagy csúsztatások benne, és tényleg vannak ilyen genyó színészek.
Nagyon szurkolok, hogy akkora siker legyen, hogy folytatás mellett még a Metal Stormot is leforgassák Jason Momoával a főszerepben. A film végi kamu előzetesen kiröhögtem a belem!
A kaszkadőr simán az év legszórakoztatóbb filmélménye eddig, a 8/10-es értékelés pedig nem a trash Morbius-skálán értendő, hanem a szakmai odafigyeléssel elkészített blockbusterek közt! Ha csak egy filmre ültök be a következő hetekben, ez legyen az!
69 A kaszkadőr (2024)
Colt Seavers (Ryan Gosling) egy kaszkadőr a balesete után új esélyt kap, amikor visszahívják egy filmes projekthez. Itt találkozik egy korábbi munkatársával (Aaron Taylor-Johnson),... több»
Szereplők: Ryan Gosling, Emily Blunt, Jason Momoa, Aaron Taylor-Johnson, Teresa Palmer

