2019.02.13 12:40 Márton Olvasottság: <100x
0

Az első repedések a széria minőségén

A 2010-ben útjára indított Insidious széria 5 év alatt trilógiává terebélyesedett és mivel az előző részek maximálisan teljesítették az álomgyár elvárásait (miszerint aprópénzből készültek és a gyártási költségeinek a többszörösét termelték vissza, ezért kérdés sem lehetett hogy a forgalmazó stúdió nem fogja parkolópályára helyezni a szériát)! Sőt a bizalom akkora volt a harmadik részhez, hogy messze ez a felvonás rendelkezett az eddigi legmagasabb gyártási költséggel (10 millió dollárból gazdálkodhattak)!

Tulajdonképpen a harmadik részre egész sok ismerős karakter visszatér az első két részből, aminek elsősorban történetileg van fontos szerepe! Hisz a harmadik Insidious film, cselekményben még az első rész eseményei előtt játszódik, ezért több fontosabb karakter itt kapja meg a maga kis háttér történetét (jómagam még ennél a filmnél is fontosnak tartom, hogy a néző ismerje az első két rész eseményeit, hisz igencsak sok mindenben kapcsolódik jelen filmünk története azokhoz)! Az eddigi részek készítői egytől-egyig visszatérnek jelen filmünkben is, bár kicsit más felhozatalban! A legfőbb eltérés ennél a filmnél, a rendező személye volna, hisz míg az első két részt dirigáló James Wan, itt már "csak" mint producer vesz részt és a film rendezési jogát átpasszolta az első két rész forgatókönyvírójának Leigh Whannell-nak aki nem igazán vallt szégyent e téren, de nem is alkot kimagaslót! Talán számomra a legnagyobb probléma a filmnél, hogy valahogy elveszett az a fajta súlyos hangulat, ami miatt számomra az első két rész kiemelkedett az átlagos horrorfilmek tömkelegéből!

Az első repedések a széria minőségén

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a film történetileg rossz lett volna, mert ez így nem lenne igaz, hisz maga a történetben található lehetőségek egész jók voltak. Nekem kimondottan tetszett az, hogy a főszerepben található Quinn (Stefanie Scott) sokkal kiszolgáltatottabb az áldozat szerepére, egy baleset következményei miatt, ezért a film nézőjétől is egyfajta más megközelítést vár el a film. Hisz itt nagyon nem ordíthatjuk a képernyő felé, hogy menekülj már el onnan...

Nekem tetszett az új ártó szellem megjelenése is, talán itt lehetett elsősorban érezni hogy a film egy komolyabb költségvetéssel dolgozhatott már, viszont nagy kár, hogy az új démon háttér története jóval kevésbé volt kidolgozott mint az eddigi részekben látottakéban! Viszont ha a film nézője úgy gondolná hogy csak egy démont fog felvonultatni a harmadik Insidious film, akkor meglepetés fogja érni (bár ehhez ismételten fontos ismerni az első két részt)!

Sajnos viszont a filmben sokkal kevesebb váratlan dolog/ijesztésben lesz részünk, itt először éreztem azt ennél a szériánál, hogy aránylag egész könnyen megjósolhatóak voltak azok a pontok, hogy hol akarják majd a készítők a frászt hozni ránk és kevésbé dolgoztak a váratlan lehetőségével!

Összegezve nem volt egy rossz film, sokat ad hozzá az eddig ismert Insidious univerzumhoz, viszont a kiszámíthatósága véget nálam csak az átlagos szintet érte el!

horror | misztikus | thriller

Az előzményfilm története még a Lambert családdal történt szörnyű események előtt játszódik. Elise Rainier vonakodva vállalja, hogy arra használja fel különleges... több»

0