Tulajdonképpen az animék egyik legérzékenyebb kategóriája az ún. "slice of life" azaz "élet-darabka" mely nevéhez híven, többnyire ( amennyire egy anime csak tud ) a földhözragadt történetmesélést követi, szörnyek, űrrobotok és egyéb fantáziadús kellékek nélkül.
Azért olyan nehéz egy ilyen darabot kritizálni, hiszen az ember ha egyet lát, már ismerni fogja a legtöbb cselekményét - nem azért, mert ennyire fantáziátlan lenne, hanem mert ezek az alkotások 70%-ban humoros, szabad szellemű és pihe könnyűek.
Itt jön a kérdés: ha a legtöbb slice-of-life anime megegyzik, akkor az elsőn kívül mi teszi jóvá és különlegessé a többit? Erre próbálok most választ adni.
Honoka egy kissé szeleburdi lány, aki minden kalandba belevág és ha éppen bajba keveredne, vagy akadályba ütközne se kell félnie, hiszen két jó barátja, az iskolaigazgató lánya, Minami Kotori valamint a sokkal visszafogottabb és érettebb Sonoda Umi.
Amikor kiderül, hogy nem indul újabb évfolyam az iskolájukban és lehetséges, hogy pont az érettségi előtti évben kell egymástól elszakadniuk, akkor Honoka a pánik helyett keresi a megoldásokat, hogyan lehetne újabb felvételizőket csalogatni az iskolába.
A méltán népszerű "idolok"-ban találja meg a megoldás kulcsát. ( Az idolok minden tekintetben, a nevükhöz méltóan bálványként viselkednek a rajongóikkal szemben. )
A kezdeti viszontagságok ellenére sikerül belerázni a csapatot az éneklésbe és a táncba, úgy hogy nem marad más hátra, mint népszerűsíteni az iskolát és még több tagot szerezni.
Ez a kis utazás már kapásból emlékeztet egyik kedvenc animémre, a Girls Und Panzerre, ahol hasonló iskola bezárás - legyünk valamiben a legjobbak tematika köré épül a történet - mégsem fogjuk úgy érezni, hogy ezt már láttuk.
A lényegre térve: a slice-of-life animék sikeressége nem a történeten, hanem a karaktereken múlik.
Jelen esetben Honoka és az ő kompániája sikeresen megbirkózott a feladattal, hiszen külön-külön és együtt is nagyon szórakoztatóak.
Kiemelnék két karaktert, akik kifejezetten ügyesen és érdekesen színesítették meg az anime részeit.
Yazawa Nico, a harmadéves, magányos farkas akinek már kiskora óta az volt az álma, hogy Idol legyen. Jellemzően morcos és goromba, viszont ha az idolságról van szó akkor egy teljesen másik személyiséggé alakul, aki mosolyával melegséget varázsol a szívünkbe.
A másik pedig a diáktanács-alelnöke Toujou Nozomi, a végletekig misztikus ( és perverz ) lány, aki már az elejétől kezdve a háttérből egyengeti Honokáék útját, hogy később csatlakozzon hozzájuk.
A szinkronszínészek kiválóan lettek összeválogatva, a legtöbbjük a való életben is idol, de minimum énekel, így nem kell aggódni a hamis hangok miatt.
Mivel az egész alkotás az énekes-karrier köré épül így nagyon fontos a további audio-vizuális élmény is, de nem kell aggódni, itt se lőttek mellé.
A koncert jelenetek remekül sikerültek, a fényhatások abszolút nem zavarják meg a nézőt, a zenék pedig tökéletesen fülbemászóak, még arra is látok esélyt, hogy akinek hozzám hasonlóan tetszett a mű, az néhány számot még hallgatni fog a sorozat befejezése után is.
Az egyetlen negatívum a történet kissé lassú beindulásában található, viszont ez nem elég ahhoz, hogy eltántorítsa az embert a képernyő elől.
Akik ránéznek, és esetleg tetszik nekik azoknak van egy jó hírem: van egy érzelmektől kicsit sem mentes második évad, valamint egy film mely legalább ilyen jó színvonalban mutatja be kedvenc japán High School Musicelünk.
Tulajdonképpen az animék egyik legérzékenyebb kategóriája az ún. "slice of life" azaz "élet-darabka" mely nevéhez híven, többnyire ( amennyire egy anime csak tud ) a földhözragadt történetmesélést követi, szörnyek, űrrobotok és egyéb fantáziadús kellékek nélkül. Azért olyan nehéz egy ilyen darabot kritizálni, hiszen az ember ha egyet lát, már ismerni fogja a legtöbb cselekményét - nem azért, mert ennyire fantáziátlan lenne, hanem mert ezek az alkotások 70%-ban humoros, szabad szellemű és pihe könnyűek. Itt jön a kérdés: ha a legtöbb slice-of-life anime megegyzik, akkor az elsőn kívül mi teszi jóvá és különlegessé a többit? Erre próbálok most választ adni. Honoka egy kissé szeleburdi lány, aki minden kalandba belevág és ha éppen bajba keveredne, vagy akadályba ütközne se kell félnie, hiszen két jó barátja, az iskolaigazgató lánya, Minami Kotori valamint a sokkal visszafogottabb és érettebb Sonoda Umi. Amikor kiderül, hogy nem indul újabb évfolyam az iskolájukban és lehetséges, hogy pont az érettségi előtti évben kell egymástól elszakadniuk, akkor Honoka a pánik helyett keresi a megoldásokat, hogyan lehetne újabb felvételizőket csalogatni az iskolába. A méltán népszerű "idolok"-ban találja meg a megoldás kulcsát. ( Az idolok minden tekintetben, a nevükhöz méltóan bálványként viselkednek a rajongóikkal szemben. ) A kezdeti viszontagságok ellenére sikerül belerázni a csapatot az éneklésbe és a táncba, úgy hogy nem marad más hátra, mint népszerűsíteni az iskolát és még több tagot szerezni. Ez a kis utazás már kapásból emlékeztet egyik kedvenc animémre, a Girls Und Panzerre, ahol hasonló iskola bezárás - legyünk valamiben a legjobbak tematika köré épül a történet - mégsem fogjuk úgy érezni, hogy ezt már láttuk. A lényegre térve: a slice-of-life animék sikeressége nem a történeten, hanem a karaktereken múlik. Jelen esetben Honoka és az ő kompániája sikeresen megbirkózott a feladattal, hiszen külön-külön és együtt is nagyon szórakoztatóak. Kiemelnék két karaktert, akik kifejezetten ügyesen és érdekesen színesítették meg az anime részeit. Yazawa Nico, a harmadéves, magányos farkas akinek már kiskora óta az volt az álma, hogy Idol legyen. Jellemzően morcos és goromba, viszont ha az idolságról van szó akkor egy teljesen másik személyiséggé alakul, aki mosolyával melegséget varázsol a szívünkbe. A másik pedig a diáktanács-alelnöke Toujou Nozomi, a végletekig misztikus ( és perverz ) lány, aki már az elejétől kezdve a háttérből egyengeti Honokáék útját, hogy később csatlakozzon hozzájuk. A szinkronszínészek kiválóan lettek összeválogatva, a legtöbbjük a való életben is idol, de minimum énekel, így nem kell aggódni a hamis hangok miatt. Mivel az egész alkotás az énekes-karrier köré épül így nagyon fontos a további audio-vizuális élmény is, de nem kell aggódni, itt se lőttek mellé. A koncert jelenetek remekül sikerültek, a fényhatások abszolút nem zavarják meg a nézőt, a zenék pedig tökéletesen fülbemászóak, még arra is látok esélyt, hogy akinek hozzám hasonlóan tetszett a mű, az néhány számot még hallgatni fog a sorozat befejezése után is. Az egyetlen negatívum a történet kissé lassú beindulásában található, viszont ez nem elég ahhoz, hogy eltántorítsa az embert a képernyő elől. Akik ránéznek, és esetleg tetszik nekik azoknak van egy jó hírem: van egy érzelmektől kicsit sem mentes második évad, valamint egy film mely legalább ilyen jó színvonalban mutatja be kedvenc japán High School Musicelünk.