Több tucatszor megnéztem már ezt a filmtörténeti klasszikust, Stephen King egyik mesterművét. Regényben is olvastam, és állíthatom, ott talán még a filmnél is sokkal jobb. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy a regényt adaptálták filmre, abban George A. Romerónak is nagy szerepe volt, hiszen King először nem is szerette volna a megfilmesítést, de Romero mester nagy nehezen rábeszélte őt.
Mick Garris nagyon okosan és kulturáltan rendezte meg a filmet, hiszen tisztában volt vele, hogy a filmre szánt költségvetés nem túl nagy. Pedig a stúdió Brian De Palmát szerette volna rendezőnek, csak King ragaszkodott Garrishoz. És milyen jól tette. Mindösszesen a négy epizódot, amelyek körülbelül egyenként 90 percet tesznek ki, 27 millió dollárból gazdálkodták ki. A forgatókönyvet, ami körülbelül 700 oldalt tett ki végül, maga Stephen King írta...
De miről is szól a filmünk? Igazi klasszikus, hiszen a jó és a gonosz örök harcáról, küzdelméről szól. Június 13-án, egy teljesen átlagos napon egy szigorúan titkos kormányzati laboratóriumban, valahol Észak-Kaliforniában véletlenül kiszabadul az influenzának a katonaságnak készített változata, a "Project Blue". A laborban mindenki meghal pillanatok alatt, de valaki vagy valakik túlélik.
Az amerikai hadsereg egyik katonájának, Charlie Campionnak (Ray McKinnon) sikerül megszöknie a laborból, feleségével és lányával együtt átautókázik szinte az egész országon, ezzel akaratlanul is terjesztve a vírust. Majd június 17-én Campion, ekkor már haldokolva, autójával nekiütközik egy benzinkútnak a texasi Arnette kisvárosában, ahol Stu Redman (Gary Sinise) és néhány barátja éppen beszélgetnek.
Mivel már Campion felesége és gyermeke közben meghalt a szuperinfluenzában, Campion figyelmezteti Redmant, hogy egy "Sötét ember" üldözte folyamatosan, mielőtt ő is rosszul lett volna. De másnapra már Starkey tábornok (Ed Harris), a "Project Blue" parancsnoka utasítására az amerikai hadsereg pillanatok alatt megérkezik, hogy karanténba helyezze a várost, és evakuálja a lakosságot.
Az arnettei városlakókat a CDC Stovington-i (Vermont) létesítményébe viszik. Ám Stuart kivételével mindenki nagyon gyorsan belehal a szuperinfluenzába, amelyet a lakosság csak "Captain Trips"-nek nevez, és amely röpke két hét alatt a világ népességének 99,5%-át megöli... A világvége eljött a Földre. De a túlélők álmodnak.
Van, aki egy sötét alakról, Randall Flaggról (Jamey Sheridan), akiről persze sejtjük, sőt tudjuk, hogy nem emberi lény, és van, aki egy idős hölgyről, Abagail Freemantle-ről (Ruby Dee), aki Hemingford Home-ban, Nebraska államban él, és álmukban hívja az arra érdemeseket magához. Flagg Las Vegasban telepszik le követőivel, és Abagail és követői elpusztítását kezdi megszervezni... A harc elkezdődik.
De nem szeretném elmesélni töviről-hegyire az egész sztorit, csak felvezetni nagyjából, mire is számítson, aki elkezdi nézni. A színészi gárda zseniális. A főbb szerepekben Franni (Molly Ringwald), Nadine (Laura San Giacomo), Farris bíró (Ossie Davis), Harold Lauder (Corin Nemec), Lloyd (Miguel Ferrer), a Gyújtogató (Matt Frewer), Larry (Adam Storke), a süketnéma Nick Andros (Rob Lowe), Tom (Bill Fagerbakke), Patkány (Rick Aviles), Dayna (Kellie Overbey), és Teddy Weizak szerepében még maga a mester, Stephen King is "cameo"-zik két epizódban.
Érdekes, izgalmas és nagyon érdekfeszítő történet arról, hogy a túlélők hogyan kezelik a járvány miatt kialakult helyzetet, és hogyan cselekszenek és döntenek egyes szituációkban. Nem véres, nem túl pörgős sorozat, de mégis magába szippantja, elvarázsolja a nézőjét. Edward J. Pei operatőr nagyon jó képi világgal, gyönyörű helyszínekkel varázsolja el a nézőket, és minimális digitalizációval is megoldotta a forgatást.
Egy posztapokaliptikus remekmű, kissé alulértékelve, de nekem ezektől függetlenül óriási kedvenc. Ja, és hogy mi a végkifejlet? Ahhoz nem árt megnézni a filmet. Érdemes...
