:::A HOZZÁSZÓLÁS CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZHAT:::
Mind a 8 részhez volt szerencsém, és, bár egyik sem tudta felülmúlni, sőt a közelébe sem ért James Wan klasszikus első részének, azért voltak olyan maradandó pillanatok, amik meghatározzák a Fűrész mélyen elszánt, misztikus akció-horrorját. Egy igazán robusztus filmről van szó, amelyet élvezet volt figyelni, és kellett is, mivel a szó szoros értelmében egy kirakósról van szó, mely telis-tele van olyan csavarokkal, hogy az ember csak pislog, amikor kiderülnek és összeállnak a képek. De hát egy olyan rendezőtől, mint James Wan, akinek a Démonok között, Annabelle és az Insidious című remek horrorfilmeket is köszönhetjük... Persze ezek mind a Fűrész után jöttek, de letette a névjegyét a horroriparban a maláj származású forgatókönyvíró és rendező.
Lényegében ez volt az a fajta első klasszikus, új szabású horror a 2000-es években, melyből ki lehetett indulni, és szabad kézzel lehetett ráépíteni, mert egy újszerű dolgot láthattunk 2005-ben, ami a mai napig meghatározó üde színfoltjává vált a horror műfajának, mely kapott krimit és akciót is egyaránt. Az tetszett igazán a sok látványos megoldásban, csavarban, hogy az egész történet nagyon szépen haladt a játékidővel, ezt nagyon érzi a rendező; más filmjeiben is lehetett már érzékelni, hogy mindig tudja, mikor kell jönnie egy adott szituációnak, amely után a néző csak kapkodja a fejét. Visszatérve a történethez, amely egybeköti a jelent és a múltat; ahogy mozgatta a szálakat, és bevágott egy-egy képkockát, kisebb részt a múltból, és kirajzolódott az egész sztori, az egyszerűen fenomenális volt. Tobin Bell, vagyis a „Kirakós gyilkos” karaktere erre egy egész jó hasonlat, mivel az ő „játéka”, és a film is kirakóson alapul. Lényegében egy erős, megkomponált filmet kaptunk, amikor is bebizonyosodik, hogy az embernek miért érdemes küzdeni a legszorultabb helyzetben is. Erre a legjobb példa Lawrence „Cary Elwes” játéka, mikor a film vége fele teljesen elveszíti a reményt, a józan eszét, és bármire hajlandó, hogy szeretett családját megvédje. Ennek köszönhető, hogy levágja a lábát, és megpróbál kiszabadulni.
A legnagyobb csattanó a végére maradt, ami velem együtt jó sok embert meglephetett, miszerint John, „A kirakós”, ahogyan korábban is említette a filmben, az első sorból szereti megtekinteni az előadást, és akkor esett csak le, hogy ez a több órányi mozdulatlan fekvése óriási húzás volt, és személy szerint élveztem a végén, ahogyan összeállnak a képek.
