Már nem első alkalommal néztem végig a sorozatot, és habár nem ütött akkorát, mint elsőre, még mindig elgondolkodtat. Az életkoromból fakadóan a 70-es években nem láthattam, csupán a Filmmúzeumon találtam rá még sok-sok éve. Noha természetesen érezhetőek, láthatóak a film gyenge pontjai, még ma is megállja a helyét, és azt kell mondanom, hogy a kvalitásosabb alkotások közé tartozik.
A történet kissé döcögősen indul, az első rész talán a legunalmasabb, és valamilyen szinten végig érezni a didaktikusságot a párbeszédekben (néha a monológokban is), a képi megvalósítás sem a legminőségibb - főként a szabadban leforgatott jelenetekre érvényes ez -, és a mai néző számára kicsit komolytalanul hathatnak a díszletek, az űrhajó belseje, mosolyt fakaszthatnak a régi típusú tévékre emlékeztető monitorok, de ha a készítés idejét nézzük, akkor mindez viszonylag modernnek számíthatott.
Ami a sztorit illeti, szerintem a sci-fis vonulat inkább csak "körítés", a történet maga a sci-fi "álcájába" bújtatott erkölcsfilozófiai parabola, és így rokonítható azokkal a regényekkel, színpadi drámákkal vagy éppen tévéjátékokkal, amelyek súlyos erkölcsi, történelmi stb. dilemmákat állítanak a középpontba. A feladat értelmezésem szerint arról (is) szól, hogyan lesz a kitűzött célból szinte üres jelszó, hivatkozási alap, hogyan válik "önjáróvá" a mechanizmus, hogyan lesz egy alapvetően nemes szándékból az óncélúsággal határos élethelyzet, szinte maga alá temetve mindent és mindenkit.
A sorozat - és talán a regény is, bár azt nem olvastam - a diktatúrák, az egy- vagy többszemélyi zsarnokság hatalomrajzát is adja. Gill személyiségéből sok olyan jellemvonás kerül át a konszociátorral "kezeltek" agyába, amelyek gyakran rideg racionalitással csak A feladat végrehajtására szorítják rá az éppen aktuális "gazdatestet", s amelyek az antidemokratikus működést, az öntörvényű egyszemélyi vezetést erősítik. Ezzel kapcsolatban persze a filmben is felvetődnek azok a kérdések, hogy létezik-e szabad akarat, a terv mindenáron való teljesítése erősebb-e vagy lehetségesek bizonyos engedmények, elnyomhat-e valaki másokat, rájuk kényszerítheti-e az akaratát, átalakíthatja-e mások személyiségét, elpusztíthatja-e őket csak azért, hogy A feladat teljesülhessen. Az A feladat, amely az "átalakítottak" számára már gyakorlatilag semmit sem jelent, csupán mechanikus terv-végrehajtást. Ráadásul ez a technokrata, csak a célra összpontosító szemlélet összekapcsolódik a bolygó - jobb híján emberszabásúnak nevezhető - lakóinak agresszív ösztöneivel, amely így sok esetben vérontáshoz, pusztításhoz vezet.
A film végi csattanó aztán még súlyosabban veti fel azt a problémát, hogy megérte-e mindaz a szenvedés, erőszak, gyilkolás, amit A feladat nevében át kellett élniük a résztvevőknek. Úgy vélem, a történet nem ad erre egyértelmű választ, nem egyértelműen pesszimista a végkifejlet, de nem is hurráoptimista: talán még van remény arra, hogy az emberiség helyrehozza azt, amit elrontott. Persze a kételyt azért ott lebegtetik az alkotók a néző szeme előtt, hiszen Matt, a tántoríthatatlan technokrata is csak annyit tud mondani: reméli, hogy a velük lévő nők még szülőképesek. A hátrahagyott bolygón is lehetséges a földi fejlődéshez hasonló út bejárása, hiszen ott maradtak az "őslakók", ám mivel bennük is megvan az agresszió, így számomra kétséges, hogy a földihez hasonló fejlődés során elkerülhetik-e a pusztulást.
A film egyik központi problémája az identitás(ok) kérdése, hiszen az egykori űrhajósok személyiségét töltik át újra és újra az újabb alanyokba, miközben a fejletlen test és agy képtelen mindezt feldolgozni, és több esetben meghasonláshoz is vezet. Bennem azért felvetődött, hogy ha valakibe áttöltik egy másik ember személyiségét, akkor az illető mennyire emlékezhet a múltjára. Hiszen a filmben az "átalakított" őslakók a törzsi nevükön szólítják egymást, visszaemlékeznek az "átalakítás" előtti életükre, de nem tudom, ez mennyire reális, maradhat-e ilyen esetben bármilyen múltbeli ismeret bárkiben is. A néző egyszerre kíváncsian és borzongással figyelheti az emberi játszmákat, a többes identitások okozta lelki széthullásokat, a konfliktusokat, az erőszak tobzódását, a kényszerpályákon mozgó, eleve elrendelt sorsú emberek szenvedéseit.
Ez a sorozat nem az akciókedvelőknek való, sokkal inkább azoknak, akik szeretnek gondolkodni. (A magam részéről kicsit csodálom is, hogy a cenzúra átengedte, mintha politikai áthallások is lennének a filmben, bár az is meglehet, hogy egyfajta "leeresztő szelephez" hasonló funkciót is betölthetett ez az alkotás, picit virágnyelven fogalmazóan ugyan, de körbejárhatta a hatalomgyakorlás és az erőszak kérdéskörét.) Külön nyomatékot ad a történetnek, hogy az zömmel zárt térben, az űrhajón belül játszódik, az utolsó rész pedig nagyrészt a világűrben, ahonnan nincs hová menekülni, tehát nagyon kiélezett, sarkított helyzetek kialakulására ad lehetőséget.
A színészi alakításokra nem lehet panasz, bár helyenként inkább valamiféle szájbarágós szöveget kellett elmondaniuk, és talán az életkoromból is fakad, hogy sokukat még névről sem ismertem, a sztárparádé elmaradása ellenére is (vagy talán éppen azért?) egy viszonylag élvezhető, ámbár nem könnyen befogadható darabot láthattam. Kicsit talán nyeshettek volna a terjedelmen, hogy feszesebb legyen a tempó, és az első részt némileg cselekményesebbé, érdekesebbé is tehették volna, viszont így sem volt rossz. Mindenkinek tudom ajánlani a filmet, aki nyitott a problémaközpontú megközelítésre, a filozofálgatásra, biztosan talál a történetben neki szóló mondanivalót.
