2018.02.22 10:33 Diesel Olvasottság: 396x
1

Mintha az élet írta volna

A film Magyarországon is jelentős társadalmi problémára hívja fel a figyelmünket. Ha pontosabb akarok lenni akkor a Kelet-magyarországi területeken élő (szenvedő) fiatalok kilátástalan életét igyekszik bemutatni. Mindent részletesen megkapunk a szegényes leépült város ahol leállt az ipar és azóta csak a napról napra való szenvedés marad és a remény hogy valaha kitörhetnek ebből és elmehetnek onnan. A kisvárost körül lengi a korrupció.

Tökéletesen mutatja a be a helyi roma bűnszervezetet is. Folyamatosan érződik már a film elején az etnikai feszültség. Van kettő fiatal testvér akik igyekeznek a maguk módján "túlélni" megélni valahogy. Itt érdemes megnézni majd a két testvér Joci és Máté személyiség fejlődését, karakter formálódását.

Mintha az élet írta volna

A szereplők jól játszanak és természetesen. Még a boltos néni is teljesen hiteles karakter. Fenyő Iván eszméletlen jól alakítja Ács Jánost. Ács kitalálja hogy hogyan vessen véget a városban a rablásoknak és fosztogatásnak és hogy hogyan szilárdítsa meg a közbiztonságot a városban. Maga az elképzelése nem rossz viszont rendkívül radikális és szélsőséges és ebből adódóan a telepen élő tisztességes romákat is atrocitások érik. A film kb. a feléig nem áll egyik oldalon sem. Nem érezteti hogy melyik a jó és melyik a rossz oldal. Aztán történik egy váltás onnantól érezhetően Ács és csoportja a gonosz és kegyetlen. Én nem szeretem ha egy filmben megpróbálnak meggyőzni valamiről hogy rossz és itt a vége felé ezt éreztem. Ami szerintem felháborító az az hogy rengeteg kritikában mint "Gárda-film" jelent meg. Hihetetlennek tartom holott egy valós problémát vetett fel a film. Nagyon sok olyan falu, község, kis város, vagy város rész van ahol napi szinten ér atrocitás etnikailag függetlenül az ott élő embereket. A film végig hiteles és izgalmas. Örülök hogy megnéztem és nagyon tetszett a film!! Nagyon sajnálom hogy nem láthattam moziban. Hatalmas nagy köszönet Divinyi Rékának és Goda Krisztinának hogy összehozták ezt a filmet!! Nálam 10/10!!

75 Veszettek  (2015)

dráma

Egy karizmatikus férfi illegális rendvédelmi szervezetet hoz létre, melyhez két fiatal srác is csatlakozik. Az indulatok és a radikális eszmék egyre komolyabb fenyegetést... több»

1