2021.12.19 23:25 Yosihiro Olvasottság: 209x
2

Kémbúcsú

Megtekintettem a filmet, mert igazából kíváncsi voltam, hogy mi történik, a 007-es hogyan búcsúzik. Azt kell mondjam, a történet igazán jól megkomponált, a zenei részek is a megszokott hangvitelűek. A várakozásom a film elején csak fokozódott, hiszen elég izgalmasnak tűnt, ahogy egy álarcos fantom a jégtáblán megment egy kislányt, de valahol mégsem adott olyan alapot a filmnek, ami miatt azt tudom mondani, na ez a bevezető remek lett.

Amit ki tudok emelni, az a környezet és látvány, ami megragadja az embert, szinte az első filmkockáktól. Mint írtam, a zene stílus kellően illeszkedik a Bond-szériához, és aztán elindul a film, ahol kapunk "hideget-meleget", de valahogy mégis üresség marad meg az emberben. Csak azt tudja értékelni az ember, hogy egy gyermek és család boldogsága miként alakul. Persze közben a világ megmentése szerintem ez mellett eltörpül és úgymond "gagyivá" válik, de azt hiszem, ezen pillanatokban is a tájak szépsége, a tájképek adnak annyi pluszt, ami megint visszahozza a filmet abba a plusz környezetbe, amiért leültünk megnézni. Várjuk ugyan az izgalmakat, de valahol tudjuk, hogy Bond Daniel C. utolsó szereplését látjuk, és bekövetkezik a dráma. A forgatókönyv itt nem ad pluszt a filmnek, hanem egy csapással lezár szinte mindent, és ami megmarad az utolsó kockáknál is, az az üresség, keserűség, hogy ez egy búcsúfilm, ami nem lett szenzációs, nem lett akcióban annyira látványos, de valahol átadja annak az érzésnek a szerepét, hogy egy hős, aki egyrészt megmenti a világot, másrészt egy szerelem végét, és azt, hogy mennyire fontos a család, a gyermekünk, akinek minden pillanata egy el nem múló idő kell, hogy legyen.

Kémbúcsú

Összességben a film forgatókönyve közepes, a rendezése kiváló. A szereplők szerintem nem tudnak adni a filmhez, hozzák a közepes értéket. Amit ki lehet emelni, az a látvány, és azon akciójelenetek, ahol igen bőkezűen bántak a technikai újdonságokkal. A hang és a kép szerintem rendben volt. Így ez a film megérdemli a négy csillagot, de nem többet, mert ezzel ugyan ez volt D. Craig utolsó Bond-alakítása, de a 007 nem tűnik el. Én azt mondom, nem unalmas film, ki mit néz benne, ki mit lát. A Bond-"sorozathoz" igazából kapcsolódik és előrevetít egy alapot az utókornak. Mintha itt nemcsak Craigtől búcsúznánk, hanem tényleg a 007-től is. Hogy egy színes bőrű hölgy lesz az új 007, hát erre azt tudom mondani, nekem már akkor nem lesz az a régi Bond.

Igazából annak tudom ajánlani, aki már látott Bond-filmeket és "nagyjából " tisztában van a nevekkel és a történet felépítésével. A fiatal korosztálynak meg tudom ajánlani a régebbi Bond-filmeket, mindet, mert ott ugyan nem volt ekkora technika, de valahogy mégis az akciórészei és a történet összeszedettebb volt. Tehát egy hosszú film, amit lehet szeretni, vagy nem, de egy dolog mindenképp igaz erre az alkotásra: a régi Bond elbúcsúzott... Üdv, Yosihiro

akció | kaland | thriller

Az ikonikus brit titkosügynök, James Bond megpróbálja a háta mögött hagyni a múltját, kilépve az MI6-ből és a feladva a királynő és a korona védelmét Jamaicán telepszik... több»

2