2020.08.21 14:13 Harper Olvasottság: <100x
5

Izgalmas thriller lenyűgöző helyszíneken

Taylor Sheridan, a Sicario filmek forgatókönyvírója két drogháborús filmje között, 2017-ben készítette el a Wind Rivert, mely a szememben nagyobb siker lett, mint a Sicario két fejezete együttvéve.

Már a helyszín is lenyűgöző: Wyoming egyik világtól elzárt, hegyekkel teli havas indián rezervátuma. Itt dolgozik hivatásos vadőrként Cory Lambert (Jeremy Renner), akinek élete épp válságban van egy tragédia miatt. Kamasz lányát ugyanis 3 évvel korábban megerőszakolták és megölték, aminek következtében indián származású feleségével is különváltak.

Izgalmas thriller lenyűgöző helyszíneken

Egy nap azonban újra értelmet nyer az élete, segítenie kell egy hasonló bűntény felderítésében. Éppen a körzetében ugyanis egy másik fiatal leányzót öltek meg rejtélyes körülmények között. Az áldozat holtteste a semmi közepén kerül ugyanis elő. A bűneset felderítésére a csinos Jane Banner FBI ügynöknő érkezik a rezervátumba, akit Elizabeth Olsen alakít. Corynak az ő nyomozását kell segítenie, mégpedig alapos helyismeretével. A helyszín kicsit misztikus hangulatot ad a sztorihoz, a helyi indián közösség ugyanis élénk figyelemmel kíséri a nyomozást.

Bár aránylag kevés akciójelenetet kapunk (azt is csak a film utolsó negyedében), mégsem unalmas a film a feszültség folyamatos fenntartása miatt. A néző kíváncsiságát a kezdetektől a zárásig fenntartja a script, az utolsó percekig nem tudjuk, mi is történt valójában a szerencsétlenül járt lánnyal. Mikor aztán kiderül az igazság, szinte sokkolóan hat ránk a tragédia és a gyilkosság felidézése.

A Wind River kimondottan jó film a thrillerek és lassú tempójú akciófilmek, drámák kedvelői számára, de a krimi rajongók sem csalódnak benne. Értékelésem: 85%.

dráma | krimi | misztikus | thriller

Holttestet találnak a Wind River indiánrezervátumban. A világtól elzárt térségbe hamarosan egy FBI ügynök érkezik, aki megállapítja, hogy a tinédzser lány gyilkosság... több»

5