Komolytalanra sikeredett az új Predator?

2018.09.29 20:29 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: 6225x

1

Mielőtt bármit is írnék az új Predator filmről, azt leszögezném, hogy nem vagyok rajongója a franchise-nak. Azt azonban elismerem, hogy az 1987-es film egy jól építkező akciófilm volt, s Schwarzenegger ide vagy oda, meg volt a kellő izgalomfaktora annak, ahogy sorban kaszabolta le a muszklimanusokat a legyőzhetetlennek tűnő címszereplő. Aztán jöttek a folytatások (no, meg az AVP crossoverek), idén pedig megkaptuk a Shane Black által dirigált újabb etapot. Az eredmény: egy kattant katonai bagázs, amely szinte megállás nélkül durrogtatja az egysorosokat, közben pedig megy a zúzda, egy „átlagos” és egy überpredatorral, vagyis tobzódunk az erőszakban (elvégre 18-as karika van, vagy mi a szösz). Szóval az új Ragadozó-mozi látványos és vicces, egy a gond, hogy közben nem nagyon tud/akar egy épkézláb és koherens történetet felépíteni.

A film elején megismerhetünk egy mesterlövészt, McKennát, aki épp a munkáját végzi, amikor az akció közben egy idegen űrhajó ér földet (rajta egy Predatorral). Az emberünk ellop néhány kütyüt az űrhajóról, amelyet felad postán. Hogy hova érkezik a csomag? Naná, hogy a családjához, s ki hozza működésbe e szerkezeteket? Az autista kisfia (csak remélni merem, hogy Jacob Tremblay nem követi a szokásos mintát: kiváló gyermekszínészből botrányos felnőtté válni, mert tényleg nagyon tud a srác). Közben kiderül, hogy egy titkos kormányszervezet már évek óta figyeli az idegen lények földi látogatását, a kutatásba pedig be is vonnak egy biológusnőt, Dr. Bracket (Olivia Munn) személyében. A pokol aztán elszabadul abban a laborban, ahol egy Ragadozót tartottak megfigyelés alatt, s innentől veszi kezdetét a látványorgia, valamint a logikai bukfencek egymásutánisága. Ugyanakkor még a történet következetlenségét is meg lehetne bocsátani, csakhogy a nézőnek az az érzése támad, hogy mintha Black a tényleges szórakoztatásért minden mást feláldozott volna: a feszültség, mint olyan nem létezik a 107 perces játékidő alatt, s hiába az akciófilmes gúnya, bizonyos jelenetei elég gyatrán vannak megkomponálva (néhol még a CGI is kilóg). A karakterek nincsenek túldimenzionálva: ott van McKenna és a hibbant egysége (akik ténylegesen, minden egyes percet megragadnak, hogy ellőjék az egysorosaikat) inkább csak vicces, mintsem emlékezetes, Dr. Bracket meg ahhoz képest, hogy csak egy biológus, úgy ugrál egyik akcióból a másikba, mintha csak ezt tanulta volna az egyetemen. Na és még egy érthetetlen és szinte teljesen felesleges szál: igazi kutyák és predator kutyák…végülis…gyerekkel és kutyával mindent el lehet adni…

A Predator – A ragadozó esetében körülbelül annyit lehet elmondani, hogy minden tekintetben átlagos, egy B-kategóriás popcorn-mozi szintjét üti meg. Ebből kifolyólag nem is érdemes nagy elvárásokkal beülni rá, de ha valakinek elég egy látványos akcióblődség, non-stop poénkodással megfűszerezve, az még akár találhat magának egy-két értékelhető pillanatot. A befejezés egyértelműsíti a folytatást (SPOILER katonai célokra felhasználni a Preadtor erőt SPOILER), kérdés, hogy van-e rá igénye a közönségnek.