Közösség

Vélemény:

 

75 Venom

(2018)

Széttép ha hagyod!

 
Supe-Homelander   2020.10.03 00:45
1

Elég megosztó film lett a Venom. Nagyon sokak nem tetszését váltotta ki azzal, hogy nem lett olyan durva, amilyen durvaságot ez a karakter megérdemelt volna. Ezzel pedig valahol egyet is tudok érteni, hisz Venom nem egy egyszerű kis háziállat.
De felmerült bennem a kérdés, hogy ettől vajon több lenne maga a film? Csak azért, mert mondjuk több lenne a kaszabolás és a vér, ez már elegendő indok lenne arra, hogy jobb értékelést adjunk? Szerintem nem feltétlen. Látványosabb lenne, ebben biztos vagyok, de ez nem számottevő. Főleg, ha azt nézzük, hogy Venom szerepelt már animált karakterként is mese formájában, ahol szintén nem a vérengzésre hajtottak rá, mégis közkedvelt volt. Ezt leszámítva viszont szerintem igazán szórakoztató film lett. A bromance elem igazán szórakoztatóvá tette Venom és Eddie párosát.
Az viszont, hogy az elején kicsit lassan pörögnek fel az események, szintén a film negatív oldalát erősíti. Nem mellesleg, azért Eddie mint riporter annak ellenére, hogy nagymenőnek számít, durván elcsúszik egy ilyen apróságon, ez pedig számomra kissé hiteltelenné tette a karakterét. Nyilván ettől függetlenül is szerethető marad, és szórakoztató a játéka, csak épp ez a motívum annyira nem tetszett. Mondhatni azért megbocsájtható kis baklövés ez a készítők részéről.
Nekem a film bejött igazából, nem mentes a hibáktól, és biztos ki lehetett volna hozni többet is belőle, de akkor is egy pofás kis Marvel produkció.