2022.03.04 18:08 elekm90 Olvasottság: 223x
2

A világ legnagyobb detektívje a szárnyait bontogatja

Matt Reeves filmje erősen újragondolta mindazt, amit eddig a mozivásznon láthattunk Batman-film címkével. Ezt már az előzetes alapján is sejteni lehetett, részben emiatt, részben az elmúlt évek DC-filmes csalódásai miatt egy kicsit lejjebb is "tekertem" az elvárásaimat. Szerencsére pozitívan csalódtam, véleményem szerint remekül sült el, hogy mert másmilyen lenni, nálam a Christopher Nolan-féle Sötét lovag után a második legjobb alkotás a köpenyes igazságosztóról. Igen, a történetvezetésnek megvan a szuperhősfilmeknél megszokott íve, vannak benne akciók, amelyek egyébként kiválóan vannak megkomponálva (spoiler nélkül elég annyit mondanom, hogy "Batmobile").

A hangsúlyt ez az alkotás mégis sokkal inkább a thriller/noir vonalra helyezi, egy kis Hetedik beütéssel, sok nyomozással és okosan felépített, szövevényes cselekménnyel. Úgy hiszem ezt fontos már az elején leszögezni, ez nem egy akciófilm és a tempója sem egy akciófilm szintjén van. A közel 3 órás játékidőt ennek ellenére egyáltalán nem sokallottam, egy olyan filmnél, amely végig és szinte üresjárat nélkül fenn tudja tartani az érdeklődésemet, ezzel nincs gond. Amiben minden Batman film közül kétségkívül a legerősebb az a hangulat és a képi világ.

A világ legnagyobb detektívje a szárnyait bontogatja

A rendezés csillagos ötös, Matt Reeves egy gyönyörű filmet készített, ami elengedhetetlen volt a sötét atmoszféra megteremtéséhez. Itt jött át a legjobban az, hogy Gotham micsoda egy megvetendő, rothadó koszfészek tele piti bűnőzökkel, korrupt elittel és drogosokkal, ezt már a film eleji montázs is érzékelteti Batman eszmefuttatásával. Bruce Wayne még csak 2 éve bújt a denevérember jelmezébe és folyamatos kétség gyötri, hogy szüksége van-e rá ennek a városnak. Robert Pattinson már nem egyszer bizonyított és itt is jól hozta a főszerepet, bár szerintem sokkal jobb Batman volt, mint Bruce Wayne. A mellékszereplők közül Paul Dano az, akit elsőként szeretnék kiemelni. Dano főgonosza nagyon erős, az eszes és önbíráskodó Rébusz mindig mindenki előtt egy lépéssel jár, motivációja pedig fokozatosan, az áldozatainál hagyott üzenetekből válik világossá a néző számára. Az egyébként is ijesztő karaktert még félelmetesebbé és rejtélyesebbé teszi, ahogy a film eleinte háttérbe szorítja, de semmit nem veszít erejéből mikor később a középpontba kerül. Rajta kívül Colin Farrell és Zoë Kravitz nevét említeném meg. Előbbi átalakulása hihetetlen, nem csupán a maszkmesterek munkája miatt, Pingvin megjelenése, hangja és gesztusai olyanná teszik, mintha egyenesen egy Scorsese gengsztereposzból pottyant volna ide. Kravitz Macskanője pedig talán a leginkább kidolgozott az eddigiek közül (igaz őt véleményem szerint sem Burton, sem Nolan nem kezelte igazán jól a karaktert), nem csak egy "sidekick" vagy egy femme fatale, akiről nem tudod eldönteni melyik oldalon áll, kapott egy személyes történetszálat, melyet szépen végigvezet a cselekmény. Egy szó mint száz én mindenkinek ajánlom a megtekintését, bár a szokatlan megközelítése miatt biztos nem lesz mindenki szíve csücske, azért remélem sokak számára nyújt majd akkora élményt, mint nekem. Én egy kiváló alkotásnak tartom és már most alig várom a folytatást.

79 Batman  (2022)

akció | dráma | krimi | misztikus

Bruce Wayne, "Gotham hercege", a Wayne vállalat örökösének vagyona több milliárdra becsülhető. Az árva fiú történetét mindannyian ismerjük. Bruce képtelen túllépni szülei... több»

2