Egy apakeresés rövid története

2018.12.20 13:01 csd Olvasottság: 206x

1

Szeretném előrebocsájtani, hogy erről a filmről igazán nehéz spoilermentesen írni. Természetesen a cselekményleírást mellőztem, sokkalta inkább a film utalásairól szeretnék írni pár sort, így ha szeretsz agyalni egy filmen, talán inkább először nézd meg, mert nagyon megéri.

Pálfi György korábbi munkáit ismerve alighanem kijelenthető, hogy a rendező filmjeinél a forma az, ami hangsúlyosabb. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindez mellé ne társulna egy igazán mély tartalom.

Az Úr hangja nem hazudtolja meg a rendező egyedi formanyelvét. A könnyebben felfejthető utalások és szimbólumok igazából a néző számára olyan lehetőséget kínálnak, amelyek bevonják őt magukba a történésekbe. Ez persze nem azt jelenti, hogy a film valami módon interaktív teret nyitna, sokkalta inkább magát a filmélményt mélyíti el. Ezekhez pedig még olyan hanghatások is társulnak, amelyek sokkalta inkább megkönnyítik az értelmezést. Egyszóval Az Úr hangja nem egy öncélú, túlságosan elvont és nehezen értelmezhető alkotás, hanem olyasvalami, ami nézőjével együtt jut el A-ból B pontba.

Pálfi receptje ezúttal is egyszerű és nagyszerű. Végy egy jól bevált történetet, egy apakeresést, egy kissé vívódó főszereplővel, aki talán túl sok kompromisszumra kényszerült az élete során, és aki minduntalan egyfajta alárendelt szerepet játszik a környezetében. Az apakeresés így tehát önkereséssel társul, ez a fajta téma pedig egészen ritkán fordul elő a filmes szakmában. Sokkalta inkább filozófiai, vagy inkább szépirodalmi művekben köszön vissza.

Ehhez társul még egy pici zsánervegyítés, amely érezhetően nem a szélesebb nézőközönség megszólítását kívánja előtérbe helyezni. Korábban említett szimbólumrendszerek újabb tárházát nyitja meg, amelyeknek köszönhetően igazán beleláthatunk a főszereplő belső világába . Összefoglalva, a film nem egy könnyű falat, ugyanakkor nem is üli meg az ember gyomrát annyira, hogy ne tudja vele kibővíteni saját gondolkodásmódját.