A film elején egy faágakból összeeszkábált "háromszög szörny" lépked, amin egy hatalmas marha koponya éktelenkedik. Nagy buzgósággal felemel egy borjút a levegőbe, majd kissé groteszk méltósággal ledobja egy kiszáradt fa tövébe.
Hú, és ez még csak a film eleje...
Itt a vég, gondoltam, de erősebben markoltam a szék karfáját. Aztán a film végén úgy álltam fel, hogy ez azért nem semmi volt.
A narratíva furán hömpölyög, és a novella-szerű elemek csak úgy megjelennek a filmben, hogy nem is számítunk rá. Vontatott, szürreális, de kb. az egyharmadától, már otthon éreztem magam a 18. századi Észtországban. A pogány hiedelemvilág alakjai csak úgy hemzsegnek a képernyőn, és a fekete humor és a szerelem szintúgy az arcunkba robban.
Mit is csinálnak a falubeliek?
Élik a mindennapjaikat és lopnak. Lopnak egymástól, lopnak a német földesúrtól (Dieter Laser), és magától az Öregördögtől (Jaan Tooming) is.
A főszereplő Liina (Rea Lest-Lilk) egy fiú után epekedik, akit Hansnak (Jörgen Lilk) hívnak és Liina legnagyobb bánatára a báró fiatal, és gyönyörű lányába, a Baroness-be (Jette Loona Hermanis) szerelmes.
Nem csak ez a lány bánata, hanem hogy apja a mocskos, büdös szájú Endelhez akarja hozzáadni. Ám a lányt nem olyan fából faragták, hogy ettől megriadjon. Hogy elnyerje Hans szerelmét, a fekete mágiától sem riad vissza. Az ördögtől lelket vesz, és életet ad a krattoknak (régi holmikból fabrikálja), amik nem éppen a barátságos és tisztességes tettek tevői.
A falu lusta és semmittevő lakói nem szeretnek dolgozni, így az életre kelt szörnyek, a krattok is csak gonoszkodnak, és semmi értelmes dologra nem lehet rábírni őket.
Iszonyatosan lepusztult világban járunk, a fekete-fehér képek sem tudják visszaadni azt a fájdalmasan ingerszegény környezetet, amit elénk rakott a rendező, Rainer Sarnet.
Mitikus lények, visszatérő halottak, a hétköznapi falusi élet drámája egy elborult mítoszvilágban. Rengeteg szimbólum is megjelenik a filmvásznon. Jelen van a hagyományok és szokások erőteljes tisztelete.
Szakrális kapcsolat az élők és a holtak között, ami mesterien és félelmetesen jelenik meg. Egy sötét népmese, aminek megtekintéséhez és megértéséhez kell egyfajta érettség és bizonyos fokú intelligencia, hiszen nem egy kommersz, dirr-durr, piff-puff filmről beszélünk.
Mart Taniel képei és a filmben folyamatosan hallatszódó elektronikus ambient zene totális káoszt okoznak a lelkünkben. Két-három mély lélegzettel kell rendbe raknunk magunkat néha.
A népi folklór, az ezeréves hitvilág, a meg nem nevezett szörnyek és holtak, plusz a Grimm-testvérek meséinek tökéletes egyvelege, ami szinte sikítva és dübörögve robban bele az arcunkba, erős érzelmi löketet ad a lelkünknek.
Csodálatosan játszó színészek, korhű ruhákban (rongyokban) pompázó Baroness, sőt még a báró kastélya is méltón lepusztult, ósdi, hogy passzoljon ehhez az élve haldokló falusi miliőhöz, világhoz.
Izgalmas benne a szerelmi háromszög, amit Sarnet gyönyörűen és szépen, komótosan bont ki nekünk. Az emberi sorsok is kibontakoznak, mind Liina, mind Hans részéről, ám a Baroness inkább csak egy eszménykép marad.
Ezt a filmet az elejétől kezdve be kell fogadni. Akinek ez nem megy, ne erőltesse, engedje el.
Egyedi, semmihez sem fogható filmélmény, ami jó ha száz évente születik egyszer.
Jómagam csak a filmre koncentráltam, hát persze, hogy a kedvenc fotelemben és csak ittam és ittam.
Jeges citromos vizet.
A film pedig zseniális!
84 November (2017)
dráma | fantasy | horror | romantikus
A film az észt Andrus Kivirähk bestsellerén, az Ördöngős idők (Rehapapp) című regényén alapul. A történetben keveredik a mágia a fekete humorral és a romantikával. A... több»
