Kubai filmet sem gyakran fúj szembe a szél, marhára érdekes volt nézni. Nem jártam még ott, talán nem is fogok, mert nem akarom nézni, hogy mit művelt Castro a népével és országával. De ebben a filmben egész élhetőnek tűnt a hely, ahhoz képest, ami a valóság az összedőlő házakkal, a lerohadó mindennel, szinte már olyan volt Kuba, mint Magyarország tiszántúli községei az 1970-es években. Maga a film cselekménye faék egyszerűségű, mint egy tekercs óvodai diafilm, a jó értékelésem nem annak köszönhető, hanem hogy bepillanthattam egy ilyen vasfüggöny mögött felejtett világba.
Pista egy fekete kisgyerek abban a Kubában, ahol a lakosság valamivel több mint fele fehér, meg vannak fekete meg mulatt népek, de kisebbségben, na meg amennyire tudom, van arrafelé rasszizmus is rendesen. Az anyjával ketten élnek, mindenféle illegális utcai árusítással próbálnak pénzt csinálni a mindennapokhoz, de ez az éhenhaláshoz is majdnem kevés. És akkor Pistának bekattan, hogy zongora. Mert meghall egy lepukkant idősebb fazont zongorázni.
Ezután Pistának az lesz a legfőbb küldetése, hogy zongoraleckéket vegyen az antiszociális embertől, meg megszerezze az órákra a pénzt. Van 1-2 plusz réteg, a mogorva tanárnak van egy nehéz múltja, Pistának és az anyjának is mondjuk úgy, hogy fejlődésen megy át a kapcsolata, aztán elfogy a játékidő. Nem is tudtam eldönteni, hogy a forgatókönyvírói ötlet fogyott el, vagy a Kubai Állami Filmgyár nem utalt ki több filmtekercset, de a végével még kellett volna dolgozni. 8/10
