Kifacsart rendesen...

2024.08.02 16:37 SaSa Olvasottság: <100x

0

Eleinte egy sci-fi filmet láthatunk. Érdekes felvetés, hogy mi van, ha elveszítjük a szaglásunkat... járványszerűen terjedő dolog... aztán mi van, ha elveszítjük az ízlelést... milyen gazdasági következményei lesznek. Hogyan zárják be az embereket az otthonukba – biztosítva őket arról, hogy a saját érdekük... és felidéződik a „Maradj otthon” a kopasz mentőscsávótól... A tömegek irányítása/terelése... és már másról szól a film... már mögöttes tartalmat keres az ember... aztán rálapátolnak. Rávilágít a film a silány, lepusztult igényű világunkra. Nem megéljük az életünket. Csak élünk. Lelkileg ugyanolyan hitvány táplálékon, mint a testnek a zsír és a liszt... Ezt kapjuk, sokaknak nincs is igénye többre... És a film erre is képes rápakolni. Amikor az embert megfosztják a látásától, hallásától... Az emberi kapcsolatok sokszor ilyenek a világunkban. Még ha az egyik félben lenne is megbánás... a másik nem hallja. És viszont. Tapasztaljuk a mindennapokban. Munkában, családban, minden kapcsolatban... Némi túlzással süketen, vakon, ízlelés nélkül élünk, a tévében azért közzéteszik, hogy aki tud olvasni, az hagyja bekapcsolva a tévét állandóan... mert itt kaphatuk olyan műsorokat, amik segítik azt, hogy ne is lázadjunk fel a helyzetünk miatt. Némán tűrjük, amit kapunk...

De feloldozást is ad a film. Az utolsó 2 perc a nyomasztóból egy annyira megható és kedves zárást ad, amitől durván rám jött a sírás a meghatottságtól. Rávilágít, hogy végül a szeretet az, ami fontos maradhat az életben. Ezt tán nem tudják elvenni erővel, hatalommal... sehogy...

Ewan McGregort imádom. És itt sem okozott csalódást. Eva Green ugyan nem tartozik a kedvenceim közé, de ebben a filmben nagyon jó volt. Újranézős film... de nem azonnal... Ez meggyötri az ember lelkét, ha odafigyel rá, és esetleg érzékeny is ilyesmire...