2019.10.06 18:37 HE7EDIK Olvasottság: 256x
8

Egy beteg társadalom

Régóta vártam már egy ilyen filmre, ami részletesen bemutatja, hogyan tud egy alapvetően jó szándékú emberből elmebeteget csinálni ez az úgynevezett "civilizált" társadalom. Nem gondoltam volna, hogy ezt egy Joker-film fogja beteljesíteni, de végül így lett.

Már a kezdés nagyon hatásos, ahogy Phoenix karakterét csak úgy szórakozásból néhány suttyó jól összeveri, megadja az egész film komor és lélekölő hangulatát, amit a fájdalmas hegedű muzsika is végig kísér. Láthatjuk, ahogy a későbbi Joker mindent elkövet, hogy megnevettesse az embereket, de ezt újra és újra semmibe veszik, sőt, még jól ki is gúnyolják, és még az állásából is kirúgják. A folyamatos negatív behatások pedig folyamatosan tolják a szakadék felé, erre még egy lapáttal anyja betegsége is rátesz. A fordulópont ott kezdődik el, amikor agyonlövi a három suttyót, innentől pedig nincs megállás. Igaz, még megpróbálkozik egy elkeseredett próbálkozással a stand up comedy felé is, de az emberek itt is csak kigúnyolják.

Egy beteg társadalom

Nem csodálom, hogy a film már a moziba kerülése előtt nagy vihart kavart. Hisz pont az olyan embereket boncolgatja, akiket a társadalom nem fogadott be, azok pedig különböző módokon álltak bosszút ezért, legyen az sorozatgyilkos, tömeggyilkos, erőszakoló, a sort folytathatnám a végtelenségig. Hisz ez a legnagyobb kritika társadalmunk iránt: senki sem születik szörnyetegnek, de külső emberi behatások által bárki elméje bármikor megbomolhat, és ennek bizony mindig súlyos következményei vannak.

A legerősebb rész egyértelműen a stúdiós, Phoenix amúgy is remek alakítása ott tetőzik be, minden rezdülése élmény. Amit pedig ott elmond, nagyon is elgondolkodtató, és sok mindent elmond világunkról. A film legerősebb része az utolsó fél óra, amikor Joker megszületik. Azért imádom ezt a figurát, mert amint befesti az arcát, a személy megszűnik létezni, csak a bohóc marad. Így volt ez Ledgernél is, ha nem tudom, hogy ő alakítja Jokert, meg nem mondtam volna, hogy ő az. Szerintem kár összehasonlítani a két színész teljesítményét Jokerként, mert egész egyszerűen mindketten zseniálisat alakítottak, plusz míg Ledger mellékszereplő volt anno, Phoenix sokkal több időt szerepel a vásznon főszereplőként. A filmvégi jelenet pedig felteszi a koronát erre a rendkívül hatásos és eredeti drámára. Hiába, Joker karakterével egész egyszerűen nem lehet mellényúlni...

87 Joker  (2019)

dráma | krimi | thriller

Eszelős, veszedelmes, kissé mulatságos. Vajon mi vezetett oda, hogy a sikertelen stand-up komikusból pszichopata gyilkos, Batman főellensége váljon? Todd Philips szenzációs... több»

8