2022.04.19 14:39 Emmersson Olvasottság: 481x
1

Remek dráma

Kenneth Branagh azt csinálhatja, amihez kedve van. A filmjeit nem kizárólag a profit miatt készíti, az alkotás a hobbija is. Igazán irigylésre méltó! :) Viszont ez korántsem jelenti azt, hogy a nagyközönségnek is annyira tetszik a film, mint neki. Erős drámát tett le az asztalra, átjön a vásznon a szerelmesek szenvedése, a félelem és a düh. Látjuk a motivációkat, megismerjük a szereplők indítékait. De ez nem Shakespeare, hanem egy krimi! Annak viszont gyenge.

Persze, a történet és a megoldás rendben van, de ez mellékszál az érzelmek mellett. A túlzásba vitt blues, és a színpadiasság inkább megöli a feszültséget, néhol már-már unalmassá teszi a filmet. Kétség kívül erős hangulata van, de egy klasszikus detektív-történetnél ez csak háttér, nem nyomhatja el a sztorit.

Remek dráma

Érdekességként megismerhetjük Poirot bajuszának történetét. Láthatjuk fiatal katonaként (a CGI egészen elfogadható lett), a nagy háborúban. Jó ötlet volt ezt a szakaszt fekete-fehérben fényképezni. Erre egyébként sem lehet panaszunk, gyönyörűen fotózott a mozi. Tetszett, ahogyan pár képkockában bemutatják a halált, az ölést az állatvilágban. Zavaró (de ez szubjektív), ahogy Agatha Christie történeteiben általában, nincsen minden érvekkel megtámogatva. Sok esetben az elkövető(k) beismerésén múlik csak, bizonyítva lesz-e a vád. A szereplők megválasztása is vegyes. Gal Gadot egzotikus szépség, amellett jó színész. Kenneth Branagh túljátsza Poirot szerepét, sok érzelmet tesz a figurába. A kis belga nem ilyen! A többiek helyett bárki más is lehetett volna, csereszabatosak. És még egy gondolat. Tulajdonképpen lényegtelen, és engem nem zavar, hogy leszbikus párról is szó esik, de talán azért, mert nem tesz hozzá a történethez. Feleslegesnek érzem jelezni a két hölgy kapcsolatának jellegét. Ha nem ismernénk a könyvet (amit nyilván sokan olvastak), ha nem láttuk volna a korábbi filmeket: Peter Ustinov jobb, David Suchet frissebb, akkor sem volna jó krimi. Drámaként mindenképpen megállja a helyét, és tiszteletben tarthatjuk Kenneth Branagh látásmódját, de ez nem Agatha Christie Poirot-ja.

dráma | krimi | misztikus

Hercule Poirot épp a szabadságát tölti a Níluson, amikor egy fiatal tehetős örökösnőt, az elbűvölő szépségű és intelligens Linnet Ridgewayt meggyilkolják a Karnak folyami... több»

1