2021.02.26 18:39 Kóborló Olvasottság: <100x
1

Tartaléklángon

Valamikor még a 90-es évek elején volt ehhez a filmhez szerencsém, és tulajdonképpen egyetlen dolog volt, amire még a mostani megtekintése alatt is emlékeztem a történetből, mégpedig az egyik szereplő, az elképesztően kövér Mr. Alphonso (Alphonso DeNoble 1946–1978) karaktere. Na nem mintha oly jelentős karakter lenne a film cselekményében, de az ábrázolásától anno féltem.

Jelen filmről sok helyen olvastam, hogy a korai slasher horrorfilmek közé sorolják (amit tulajdonképpen jómagam nem nagyon értek). Szerény véleményem szerint sem a slasherhez, sem a horrorhoz nincs túl sok köze. Inkább egy másik műfajba, méghozzá az elsősorban Olaszországban hódító giallók (azokon belül is a kevésbé durvább és kevésbé vérbőbb fajtához) közé sorolnám.

Tartaléklángon

Anno, mikor megjelent a film, sok helyen támadták, mert a történetet túlzottan egyházellenesnek vélték. Ez részben talán az eredeti címválasztása miatt is lehetett, mert annak idején Communoin (ami Úrvacsorát jelent) címen kezdték vetíteni, és csak idővel keresztelték át Alice, Sweet Alice-re.

Tulajdonképpen a filmet ért támadásokat abból a szempontból megértem, hogy a történetének szerves részét képezi az egyház, de nem negatív értelmezésben állítja be a vallást vagy a kereszténységet, emiatt ezt a vádat nagyon túlzottnak találtam. A film még abból a szempontból is elhíresült, hogy itt debütált Brooke Shields színésznő (bár csupán nyúlfarknyi szerepe volt, és tehetsége megcsillogtatásának lehetőségét valószínűleg nem ez a szerepe hozta meg számára).

Az volt a legnagyobb gondom a filmmel, hogy szinte minden tekintetben csupán tartaléklángon égett. Bár azt elismerem, hogy a produkciónak volt két nagy érdeme. Az egyik, hogy a történet szinte végig képes volt egyfajta kellemetlen hangulatot árasztani magából, a másik pedig, hogy aránylag egész jól sikerült a készítőinek felépíteniük egy alapos nézői átverést, és ez mindenképp a címszereplő Alice szerepében látható Paula E. Sheppard színészi játékának köszönhető.

Kicsit bánom, hogy több pozitívumot nem igazán fedeztem fel a filmben. Az is nagyon meglepett, hogy egyfajta klasszikusként beszélnek sokan, sok helyen róla, amit szerintem nem érdemelt ki.

horror | misztikus | thriller

Alice egy zavarodott kamaszlány, aki a húgára is féltékeny. Egy nap az otthonukban gyilkosság történik, és a rejtélyes viselkedésű lány gyanússá válik. több»

1