10+/10-es, számomra legjobb, akárhányszor nézhetőnek meg überelhetetlennek tűnő időhurkos akciófilm a Boss Level - Játszd újra. Nem vagyok nagy fogyasztó, aztán meg simán meglehet, hogy éppen a film hatása alatt kicsit túlzok, de jobb akciófilmre nem is emlékszem a közelmúltból. Mintha eddig csak rákészültek volna arra, hogyan kell pörgős és még értelmet, sőt filozófiai problémafelvetést („időhurok végtelensége”) is felmutatni tudó akciófilmet csinálni, és 2020-ban jött el a pillanat a kiteljesedésre. Ez elég hihetetlennek hangzik (szerintem is). Pedig így érzek most: ez van. Ez volt az a film, amelynél az első perctől kezdve éreztem, hogy minden másodperc a helyén van, sőt helyén lesz, amikor a film közben a popcorn is sokkal finomabb, mint máskor: árad az „ereszd el a hajamat” típusú tömör gyönyör.
A rendező Joe Carnahan érdekes fazon: közvetlen(?) megelőző filmje, amit forgatókönyvíróként jegyzett, a Bad Boys 3 (Mindörökké rosszfiúk). Ami számomra kifejezetten gyenge volt, elsősorban a forgatókönyv olyan durva egyenetlenségei miatt, amit a kevés poén és bőségesebb akcióorgia nem tudott kiegyensúlyozni a túlságosan elnyújtott játékidőben. Számomra ez egy fáradt és fárasztó film volt. A Blacklist sorozat már érdekesebb, izgalmas sorozat-produktum volt jóval korábban (a sorozat kezdeteinél), más kérdés, hogy sok évad nem volt benne, már csak azért se, mert agyatlanságig menően kellett srófolni az adrenalin szinten tartást, elveszítve a minimális érdekfeszítőséget az egész sztoriból.
Frank Grillo ügyeletes akciósztár napjainkra: szikár, kigyúrt, izmos alkat, elsőre sok jót nem sejtető arc. Színészi játékával szerencsére nem próbál meg erőszakosan a néző arcába, perszonális terébe nyomulni, nem is állna jó neki egy schwarzeneggeri attitűd vagy kiállás, de nincs is rá szüksége a kívánt hatás eléréséhez: a kevesebb több is lehet, a visszafogottság nyerő is tud lenni. A poénok, az attrakciók szépen ülnek, és ez sokat számít a végelszámolásnál. Mel Gibson ismét csak zseniális gonosz, ismét a szivarjával, a vészjósló szemvillanásaival, az erőteljes intellektuális nyomasztásával. Kvázi már védjegy a színészi alkata a jó filmekre. Kifejezetten fáj az embernek a filmbeli halála, ha eltűnik a színről. :)
Időhurokban iterálódó filmből komoly felhozatal van 2020-ban, majdnem 30 évvel az 1993-as kiváló (ám ma már nem kicsit lassúnak érződő) Idétlen idők után. Először jött ugye a szenzációs, nálam szintén 10+/10-es Palm Springs (aminek kapcsán regisztráltam ide a Mafabra). Az könnyedebb romantikus film volt, immáron két darab, időhurokba ragadt főszereplővel. De senki nem mondta, hogy ilyen időhurkos alapvetéssel ne lehetne akciófilmet is csinálni.
Zseniális a Boss Level - Játszd újra indítása. A felvezetés az időhurokhoz nem más, mint egy kőkemény akcióorgia áradó ötlet- és poéntenger keretében. Ötlet ötlet hátán. Nehéz szavakat találni a szuperlatívuszokra. Más filmeknél a teljes játékidőre jut annyi, mint itt felvezetésként. Abszolút érződik, hogy az alkotók ráéreznek az időhurok ízére, ezer fokon égve, brutális fordulatszámon pörögve, kvázi képtelenek az ötletáradat fékezésére. Ahol a legnagyobb kihívás az ötletek szelektálása, mi fér el a filmbe, miből mennyit bír el. Ismét csak azt tudom mondani, kiváló – meghaladhatatlan? – eredménnyel.
A film elejétől a végéig tökéletesen feszes a vágás, úgy, hogy nem akadozik a gépezet, simulnak egymásba az ötletek, a jelenetek, mint a fogaskerekek fogai egymásba. Még a visszaidézések is kiválóan kerülik az óhatatlanul fenyegető, kifejezetten káros repetitivitást. Zseniális, ahogy halad előre az időhurok meta szintjén a főhős fejlődéstörténete, mélységeket és magasságokat is megjárva: persze nem shakespeare-i magasságokra kell gondolni, ez nem is lehetett cél, nem is lett volna szerencsés.
Akik még féktelenebb akcióorgiára vágynának, azok csalódhatnak a családi szál részletgazdagabb, lassúbbnak érződő kibontásában, én azt mondom, ezzel került tökéletes egyensúlyba a film. Végső soron, ha nincs családi szál, akkor nincs kellően szimpatikus megoldás/megfejtés az időhurokra. Én nem cseréltem volna le semmilyen akcióorgia többletért a kapott időhurok-megfejtést, megfordítva minden más megfejtés esetleg sokkal gyengébb lett volna az akcióorgia fokozásának oltárán.
PS: Poén lett volna, ha a főhőst Samnek, és nem Roy-nak hívják, mert akkor a film címe lehetett volna Játszd újra, Sam (Woody Allan). Amúgy mind az angol, mind a magyar cím nagyon jó (utóbbi szerencsére nem tükörfordítás, viszont duplafenekű).
