No, hát talán így a második nap végére a film megtekintése után csak rászántam magam, hogy egy csinos véleményt kicsikarjak - mert hát valljuk be, nem könnyű egy ilyen filmről írni. Érdekes érzéseim voltak/vannak vele kapcsolatban. Olyanok, melyek korábban filmnél nem voltak, legalábbis nem emlékszem.
Olyan, így utólag is, mintha énvelem is megtörtént volna a film. Mintha nem is egy film előtt ültem volna, hanem én is benne lettem volna és ez nem a film alatt volt, hanem utána legfőképpen, másnap. Mintha álom lett volna, nem is film. No de mindegy, ennyit a személyes benyomásról.
Nos, sok minden homályos - vagyis úgy értem, annyi minden gondolat és mondat van a filmben, hogy szerintem képtelenség első látásra mindezt befogadni, így egy második megtekintést is tervezek, a közelgő hetekben és akkor talán majd hosszan leírom az elemzések fülben, mi is ez a film, mit is jelentett nekem.
Sok érdekes ember, sok érdekes élet, történet, sors, évek, századok, világnézetek, mind más, mégis mindegyik kor főszereplője ugyanott kezdi és végzi. Szeretem az éveket, korokat, emberéleteket átívelő monumentális, személyiségekben gazdag, emberekről szóló és elgondolkotató filmeket, melyekben a megoldás kulcsa a sorok mögött rejlik - nem pedig a néző orra elé lógatva kiáltja a mondanivalót és számtalan gondolatot, ami felsejlik az alkotásban.
Ilyen volt a tavalyelőtti Felhőatlasz - vagy csak ilyen akart lenni, teszem hozzá, azért rengeteg mindenben elmarad a Felhőatlasz az elvárásoknak megfelelő alkotástól.
Gondolatok, emberek, tragikus történetek, sorsok, halál és élet - olyan film Az órák, amelyben mindez megjelenik, méghozzá nem idegen anyagként, hanem hús-vér lények érzéseiként jelennek meg a képernyőn. A filmnek talán a lehető legzseniálisabb pontja ez, a karaktereket olyan hihetetlen jól adják elő a színészek, hogy elfeledjük, hogy ezek tulajdonképpen nem Sussexben, New Yorkban vagy épp Miamiban élik órájukat, hanem csak ott játszanak a kamera előtt.
Julianne Moore egyszerűen lenyúgözött - soha nem volt a kedvenc színésznőm, nem is tartottam annyira nagyra, de ez a játék, amit leadott ebben a filmben, vitán felül zseniális. Féltem tőle, valósággal megrémített az, ami volt maga a személy. Hihetetlen volt, a kedvencem volt. Róla hosszabban majd később a kritikában.
Clarissa is szerethető figura és zseniálisan vezették azt, hogy mennyire hasonlít Virginiára. Őróla is hosszabban fogok szólni az elemzésemben. Virginia... Nicole Kidman, akit amúgy nem is ismertem fel, csak amikor mondta a film ajánlója nekem, hogy mennyire átmaszkírozták. Mondom mivan, én nem láttam benne Kidmant.
Talán ő volt a leghúsvérebb. Minden egyes mozdulata, szava elárulta, totálisan őrült és beteg. Méltán kapott szobrot. Róla is később.
Húú... hogy miről szól a film, mit láttam meg leginkább benne, nos, igazából hosszan írhatnám, de mivel tervezek egy kifejtő elemzést, inkább abban és a második megtekintés után majd mindent tisztábban is látok.
Szóval még annyi, hogy technikailag is kifogástalan - rendezett, precíz operatőri munka, hangvágás, képvágás jellemzi. A zene.... kevés olyan film van, ahol ennnyire passzolna a film és a zene, úgyhogy taps Glassnak, akárki akármit mondd, zseniális zeneszerző. :)
Ötös. Nagy-nagy ötös!
76 Az órák (2002)
Az egyetlen nap alatt játszódó filmben három különböző időben élő nő életét ismerhetjük meg, ám sorsuk összefonódik… 1923-ban Virginia Woolf (Nicole Kidman), angol... több»
Szereplők: Meryl Streep, Nicole Kidman, Julianne Moore, Ed Harris, Jeff Daniels
