Frances McDormand miatt!

2022.08.15 16:56 Interfectorem Sabnock Olvasottság: 224x

5

Miért is?

Lángoló Mississippi, Darkman, A halál keresztútján, Fargo, Majdnem híres, Három óriás plakát Ebbing határában, A Francia kiadás...

Ez csak egy néhány ok, amiért megnéztem ezt az alkotást!

De mit is ad nekünk halandóknak ez a film?

Lássuk...

Fern (Frances McDormand) egy iparvárosban élt férjével, mígnem az itt található gipszgyár bezárt, sokuk bánatára...

A hely kvázi eltűnt a föld színéről, még az irányítószáma is teljesen megszűnt. Nem sokkal később Fern férje meghal, az utolsó kapocs is elszakad, így a nő eltervezi, hogy eladja minden ingóságát, vesz egy kisbuszt és afféle modern nomádnak áll, és megpróbálja élvezni így az életet...

Chloé Zhao műve nem sokkal a kezdése után teljesen magával ragadott!

Idén már hála istennek volt szerencsém egy olyan alkotáshoz, mely első blikkre nem sokkal kecsegtetett, végül mégis rengeteget adott, mind vizuálisan, mind a soundtrack hallgatásával...

Ez a film a Minari volt, melyben egy dolgos ázsiai család mindennapi életébe nyerhettünk betekintést. A szürke hétköznapok csodájára, az apró örömök megbecsülésére fókuszáló szívmelengető élmény szerintem még sokáig velem maradt, A nomádok földje pedig számos aspektusában hasonlít Lee Isaac Chung darabjára, ami nem baj, sőt...

Jelen esetben is olyan zseniális koncepcióra épül a cselekmény, amit egy laikus, legtöbb esetben élből, szinte kérdés nélkül elutasít. Sőt, saját példámat elővéve valóban nem tűnik izgalmasnak, fordulatosnak, sőt érdekfeszítőnek azt nézni, ahogy a főhős dolgozik, beszélget, eszik vagy épp egy vödörbe ürít. Nem állítom, hogy a gyakorlatban más a helyzet, de Zhao az első percektől kezdve tökéletes arányérzékkel épít hangulatot és kissé álomszerű képekkel repít el a nomádok birodalmába. Fern szezonális munkákból tartja fenn magát, sosem marad huzamosabb ideig egy kommunával, rendszeresen úton van, és megéli a mindennapokat. Mintha nem találná a helyét, ugyanakkor mégis így érzi jól magát. Nincs szüksége házra, műszaki, és luxuscikkekre, csak a legalapvetőbb, létszükséglethez teljesen elengedhetetlen eszközökre. Útja során számos, és érdekes emberrel összehozza a sors, és mindenkinek megvan a maga története, amibe Fern története pontosan beleillik...

A rendező simán készíthetett volna egy társadalomkritikus szatírát a kapitalista rendszer előnyeiről, hiányosságairól, és hátrányairól, vagy a kisember kiszolgáltatottságáról, de néhány mondatot leszámítva semmi ilyesmiről nem szól a fáma...

Itt nem keseregnek a rosszul fizető munka és a kevés szabadság miatt. Teszik, amit kell és emellett is egyfolytában az élet élvezetére törekednek. Nagyon jóleső érzés látni, ahogy a kis társaság a tűz körül énekel, segítenek egymásnak, meghallgatják a másikat, mert néha ennyivel többet lehet adni a világ minden kincsénél, nincsenek hangzatos szavak, nagy monológok, csak az egymásra figyelés...

Zhao munkája csordultig van kifejezetten erős érzelmekkel, a dialógusok mesteri kontrasztban állnak a gyönyörű színorgiákkal, és a festői képekkel, mindezt pedig a lágy, időnként szívszaggató, kissé torokhangú zongoradallamok koronázzák meg. Rengeteg emlékezetes jelenettel bír a film, melyet a főszereplő metaforának is betudható útja, nyughatatlansága foglal keretbe, ad értelmet az egész alkotásnak!

Frances McDormand egyértelműen, és minden kétséget kizáróan uralja a képernyőt, mellette David Strathairn számít nagyobb névnek, ugyanakkor a filmben látható nomádok valóban ezt az életstílust követik, és ők teszik igazán autentikussá a végeredményt, ettől olyan hiteles az egész, annyira életszagú.

A nomádok földje lírai, kissé szürreális, és egyben minimalista alkotás, mely a visszafogott lehetőségeit varázsolja mély, nagyon emberi és magával ragadó élménnyé. Egyszerre szól a magányról, továbblépésről, a természet szépségéről, személyes kapcsolatokról, és így magáról az életről...

Az élet körforgása elevenedik meg Fern utazása során, ami talán segíthet rávilágítani arra, hogy miként maradjunk emberek ebben a világban.

Tanmese, amit érteni, és értékelni kell, bár tudom, sokaknak ez nem megy, és feladják!

Szinte meg sem mozdultam kedvenc fotelemben...